Ma délután megtudjuk, kivel kerülünk össze a női kosárlabda Magyar Kupa negyeddöntőjében!
Feljutásunk óta most várjuk a legkedvezőbb helyről (4.) a sorsolást, ami azért is fontos, mert nagyobb eséllyel lehetünk pályaválasztók a legjobb 8 között. A legutóbbi szezonokban az alábbi csapatokkal néztünk farkasszemet a Kupa negyeddöntőjében:
2020 – PEAC
2021 – Szekszárd
2022 – Sopron

A tabella jelenlegi állása értelmében a DVTK, Győr, PEAC hármas kiemelt hozzánk képest, ellenük idegenben kéne megvívni az elődöntőbe kerülésért. A Szekszárd, Sopron, Vasas, BEAC kvartett viszont mögöttünk helyezkedik el, velük szemben mi lennénk a házigazdák. Érdekesség, hogy a mögöttünk lévő együtteseket egyaránt le tudtuk győzni, a TOP 3-ban helyet foglalókkal szemben pedig parázs küzdelemben maradtunk alul.
A negyeddöntők és az ágak sorsolására a mai napon kerül sor az M4 Sport csatornáján, a 16 órakor kezdődő Kosárlabda magazin című műsorban.
Te melyik csapatnak örülnél?