Labdarúgóink múlt hétvégi fordításos sikere nagy löketet jelentett a soron következő, Pestszentimre elleni rangadóra hangolódva. Focistáink Pasaréten fogadták a közvetlen rivális XVIII. kerületi alakulatot.
Az összecsapást sokkal jobb szellemben kezdtük, minden játékosunk feltüzelt állapotban tündökölt. Ami a kezdeti játék képét illeti, szinte már az első minutumtól fogva uraltuk a pályát, magasabb labdabirtoklási aránnyal dolgoztunk ellenfelünknél, pontosabbak és élesebbek voltunk. Fontos volt, hogy védelmünk is rendezett legyen, ami így is történt.
Vezető találatunkra a 29. percig kellett várni, amikor egy gyorsan elvégzett szabadrúgást követően gyönyörű átlövésből szerzett találatot a nálunk immáron ötödik szezonját futó Csordás Szabolcs. Ezt követően is uraltuk a mérkőzést, folyamatosan rettegés alatt tartva a vendég kaput. A kérdés már csak az volt, hogy mikor zárjuk le a találkozót. A második félidő közepén Szabó Bence, a véghajrában pedig Berndt András góljaival 3–0 szerepelt az eredményjelzőn.
Az újabb győzelem értelmében 10 pontunk van 10 meccs után, amivel a 12. helyen állunk. Hosszú ideje küzdöttek azért a fiúk, hogy a sikeresség útjára lépjenek, magabiztosságukat látva biztatóak az előjelek a folytatásra nézve. Soron következő ellenfelünk a 14. pozíciót elfoglaló Csepel UFC lesz, akikkel idegenben vívunk majd csatát november 4-én, szombaton.
Gratulálunk a győzelemhez srácok, így tovább!