Közel három hónap után tértek vissza BLSZI-es labdarúgóink a pályára és nem sokon múlott, hogy pontot szerezzenek az egyik legrangosabb ellenféllel szemben. Az élmezőnybe tartozó 43.sz. Építők SK 12 győzelemmel, és mindössze 4 vereséggel büszkélkedhet, de ezúttal közel álltak első döntetlejünkhöz.
Elekes mester fiai legutóbb novemberben játszottak és a hosszúra nyúló felkészülési időszak után majdnem sikerült nekik a lehetetlen hazai pályán. Balszerencsés módon az első találatot a vendégek jegyezhették a 20. percben. Jobb szélen indult a támadás, az alapvonalhoz érve a beadást meteni igyekvő Béres Krisztián becsúszva érkezett és sajnos nem tudott felszabadítani. A labda azonban róla irányt váltva a kapuban landolt, így az első játékrész végén 0-1-el vonultak pihenőre a felek.
A második félidőben sokat javult a játékunk. Rendre sikerült végigvezetni az akciókat és a 72. percben egy centerezést követően Csordás Szabolcsnak lett lekészítve a játékszer, aki védhetetlenül kilőtte a bal felső sarkot. Legnagyobb bánatunkra nem ez volt az utolsó fontos momentum, ugyanis a 86. percben az éppen hazafelé tartó labdára csapott le a szemfüles ellenfél játékosa, megelőzve a védőt, még a kapus érkezése előtt bele tudott pöckölni. Ez éppen elég volt ahhoz, hogy a gólvonal mögé essen, így a hajrában ismét az Építők vezettek. Mivel több gól nem született a mérkőzésen 1:2-es végeredménnyel zárult a találkozó.
TFSE – 43.sz. Építők SK 1-2 (0-1)
Gólszerző: Csordás Szabolcs 72.
A következő meccsen is erős riválissal találkozunk a Budafoki MTE II. személyében szombaton (02.25), idegenben.