BLSZ I Labdarúgás

Középmezőnyből várjuk a BLSZ I. folytatását!

Labdarúgócsapatunk a 2022/23-as idényt a budapesti I. osztályban kezdte meg. Elekes József által irányított együttesünk nem büszkélkedhetett jó eredményekkel az őszi szezonrajt során, azonban szeptember végétől fokozatosan összeállt a kép. A kezdeti gyengébb szereplést stabil középcsapattá válva hagytuk magunk mögött. 15 mérkőzésen 19 pontot szereztünk, ezzel a 16 csapatos bajnokság 8. helyén állunk a tavaszi folytatást megelőzően.

Fotó: Borhi Mihály – TFSE

Keretünkben az alábbi változások történtek az elmúlt hetekben, hónapokban:

Távozók
Gényi Dávid – Vecsés (Pest megye I. osztály)
Dósa Attila – MUN SE (BLSZ II.)
Mérei Péter (erasmus lehetőség külföldön)
Mikola Levente (munkahelyi elfoglaltság miatt)
Pintér István gyúrót menesztette az egyesület

Érkezett
Avitan Israel Sali – TF-es hallgató, izraeli igazolás
Lőrincz Dávid – utánpótlásból érkezett (Gerrzo) kettős versenyengedéllyel
Gaal Michael Ambrose – Dunaföldvár (Tolna megye I. osztály)
Bíró Botond – Hévíz (Zala megye I. osztály)

Elekes József tanítványai január 11-én kezdték meg a 2023-as felkészülést heti három edzéssel. Edzőmérkőzést nem vívott a csapat ebben az időszakban. Célként a középmezőnyben való regnálás van kitűzve, de a legfőbb a BLSZ I-es tagság megtartása, mely nem kéne, hogy veszélyben forogjon. Az imént felsoroltak mellett az új játékosok beépítése bizonyul még jelentős feladatnak. Izraeli játékosunk igazolásának sikeres átfutása jó példa arra, hogy a TF edzőképzését végző külföldi hallgatók előtt is nyitva állnak a kapuk, amennyiben egyesületünkhöz szegődnének.

A 2022/23-as évad tavaszra eső fele ezen a hétvégén veszi kezdetét, számunkra hazai környezetben Budafokon. Aktuális ellenfelünk a 43. számú Építők csapata lesz, akik a közvetlen élmezőny részeként 5. helyről várják a startot. A két csapat 2022 augusztusában találkozott legutóbb egymással, akkor 4–0 arányban nyert az ellenfél Kovács, Rami, Gergely, Maczinkó góljaival. A tavaly Budapest Kupa győzelemig jutó Építők több fontos játékosát is mellőzni kényszerül, azonban ez sem gátolja őket abban, hogy ambíciózusan és győzelmi reményekkel induljanak útnak a Promontor utcai pályára.

A mieinkben dolgozhat a revansra való törekvés, illetve a jó tavaszi kezdet megcélozása. Kemény meccsre van kilátás, ahol a felek valószínüleg döcögősen veszik majd fel a ritmust. Ilyenkor sok esetben apró nüanszok döntenek csupán a tétmeccsekre való visszarázódó játékpercek végén. Reményeink szerint sikerül hamar felvenni a rimust és jól játszó, szervezett TFSE-t láthatunk majd!

2023.02.18. 19:00 – Budafoki MTE Sporttelep
TFSE (8.) 43. sz. Építők SK (5.)
Játékvezető: Török Zsolt, asszisztensek: Sudicky Bálint, Vida Gábor

Hajrá srácok tavasszal is, mindent bele, TFSE!