Férfi NBI Futsal

Győzelemmel felérő döntetlen!

Férfi futsalcsapatunk a Nyírgyulaj együttesét fogadta az alsó-házi rájátszás 2. fordulójában. A srácok – a gyulajiakhoz hasonlóan – győzelemmel kezdték a bajnokság ezen szakaszát, ahol továbbra is az osztályozó elkerülése a cél. Az előzetes esélyek szerint gyakorlatilag bármelyik kimenetel lehetséges volt és utólag összegezve, ez tényleg így is alakult.

A meccset a vendégek kezdték lendületesebben, akik kissé beszorítottak minket a kapunk elé, azonban az 5. percben nekünk sikerült megtörnünk a gólcsendet. A sérülésből visszatérő Fehér Krisztián kapott egy zseniális labdát a szélről, amit magabiztosan gurított az ellenfél hálójába.

Ez gól jót tett a játékunknak, hiszen egytől-egyig elszánt tekinteteket láthattak a viadalt figyelemmel kísérők. Sajnos nem volt ez másként a túloldalon sem, aminek eredményeként kiegyenlített a vendég gárda, majd nem sokkal rá a vezetést is átvette. Soltész Leventéék ki is kérték az időt, hogy rendezhessék a sorokat, illetve valamelyest megtörjék a nyírgyulajiak lendületét. Az ott elhangzottak – láthatóan – jót tettek a játékunknak, mivel a félidő hajrájában összejött az egalizálás, mégpedig Dudás Dánielnek köszönhetőn. Dani egy kapu előtti kavarodást követően volt eredményes, így 2 – 2-es állásnál mehettek pihenni a felek.

Fotó: Borhi Mihály – TFSE

A fordulás után aztán ismét jött csapatkapitányunk Dudás Dani, aki szemmel láthatóan nagyon jó napot fogott ki és igazi vezére volt a csapatnak. Sajnálatos módon a folytatásban nem a mi akaratunk érvényesült, nyírségi formáció pedig sorra dolgozta ki a helyzeteit, amikből hármat is sikerült gólra váltaniuk – tehát az egygólos előnyünk szélsebesen kétgólos hátránnyá alakult.

Az utolsó nyolc percben egyetlen cél lebegett a szemünk előtt. Legalább az egyik pont megszerzése, hiszen ez önmagában is bravúr lett volna, tekintettel az alapszakaszbeli – egymás elleni – mérkőzéseinkre. Nyugodtan mondhatjuk, hogy ”farkasszemet néztünk a tigrissel”, mivel ellentmondást nem tűrve ostromoltuk a vendégeket. Több lehetőséget is kidolgoztak a srácok, amik közül Szabó Zsolt, majd Amaro Wagner lövési találtak utat a kapuba. (5 – 5)

A hőn áhított egyenlítés tehát összejött, ráadásul öt percünk volt még arra, hogy akár a győzelmet is megszerezzük. A hajrában meccslabdánk is volt, azonban az adott szituációban nem hoztunk jó döntést. Az utolsó percben kis híján elvesztettük a meccset, ugyanis – a csapatfaultok miatt – tízméterest rúghatott a Nyírgyulaj, ezt viszont fölé lőtte a vendég játékos, így végül egy-egy pont ütötte a felek markát.

Fotó: Borhi Mihály – TFSE

Végeredmény: TFSE-BESTRONG – Nyírgyulaj Futsal 5 – 5 (2 – 2)

TFSE-BESTRONG-NYIRGYULAJ-FUTSAL-5-5-MLSZ-adatbank

Folytatás jövő hétfőn a Kecskemét otthonában!

Hajrá srácok, hajrá TFSE!!