Férfi futsalosaink az alsó-házi rájátszás harmadik fordulójában Kecskeméten lépnek pályára hétfő este. Srácaink az eddigiekben egy győzelmet és egy győzelemmel felérő döntetlent tudhatnak maguk mögött és a mutatott játék alapján bizakodva várják a folytatást.

Következő ellenfelünk a felsőházról éppen csak lemaradó Kecskemét gárdája lesz. A hírős városiak az első körben szabadnaposak voltak, a legutóbbi fordulóban pedig vereséget szenvedtek a már-már mumusnak számító Aramistól.
A Kecskeméttel vívott mindkét alapszakaszbeli viadalunkon kecskeméti siker született, egyszer viszonylag simán, egyszer meg kimondottan szoros párharcban maradtunk alul – azonban az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy az utóbb említett találkozón éppen csak annyit adott ki magából a Bács-Kiskun megyei formáció, ami okvetlenül szükséges volt a három pont megszerzéséhez.


A mieink alsó-házi mérlege már-már hibátlan, hiszen a Kistarcsát két vállra fektettük, a Nyírgyulajjal szemben pedig hősies döntetlent értünk el. A cél továbbra is az osztályozót érő helyekről való elmozdulás, amin egy esetleges pontszerzés sokat lendítene.



A mérkőzés 19:00-kor veszi kezdetét Kecskeméten!
Játékvezetők: Wittner, Sipos, Imrő
Élő stream az alábbi linken:
Hajrá srácok, hajrá TFSE!!