Férfi röplabdásaink öt szettes mérkőzésen múlták felül a Dunaújváros csapatát idegenben, megszerezve ezzel első Extraligás sikerüket.
A mieink kezdték jobban az összecsapást. Fiaink agresszív játékával szemben a DKSE-nek nem volt ellenszere, így sikerült már a játszma elején ellépni (2-7). Ezt az előnyt csak növelték röplabdásaink, akik Gebhardt Norbert vezérletével simán be is húzták az első szettet (14-25).
A következő etapban fordult a kocka. Csapatunk elvesztette kezdő löketét, hibákat kezdtünk halmozni, amit a motivált dunaújvárosiak kihasználtak (11-7). Hiába próbáltuk, sehogy sem tudtuk ledolgozni hátrányunkat, ellenfelünk 25-18-ra nyerte ezt a szettet.
Ezután is folytatódott a DKSE jó szériája (5-1), ám a szett közepére Balázs Bálint hatékony támadásaival sikerült beérni az ellenfelet (16-16). A végjátékban végig fej-fej mellett haladt a két csapat. 22-21-nél egy dunaújvárosi cserére került sor, ami megtörte röplabdásaink nyomulását, a DKSE pedig behúzta ezt az etapot is (25-22).
Ezután férfi röplabdásaink ismét megmutatták igazi arcukat. Összeszedett játékkal, gyönyörű blokkmunkával meneteltek előre, a DKSE csapatának esélyt sem adva a felzárkózásra. A végén Tóth Kristóf tette fel az i-re a pontot, következhetett az 5. játszma (25-17).
A mindent eldöntő utolsó szettben Füzék Zalán és Balázs Bence pontjainak köszönhetően 2-6-ra sikerült ellépni. Nagy Gergely tanítványai ezután sem engedtek ki, kivédhetetlen támadásaikkal folyamatosan gátolták ellenfelük pontszerzését. A Dunaújváros edzője még az időkérésekkel sem tudta kizökkenteni csapatunkat. Fiaink 8-15-re megnyerték az 5. játszmát, megszerezve ezzel az első Extraligás győzelmüket!
Vezetőedzőnk, Nagy Gergely nyilatkozata a győztes meccset követően: „A mai mérkőzésen sok minden kijött már abból, amit gyakorlunk az edzéseken. A következő lépés, hogy ezt akkor is merjük vállalni, amikor egy két hiba becsúszik a gépezetbe. Ilyen malőröknél teljesen lefagyunk, begörcsölünk és nagyon olvashatóvá válik a játékunk. Ezen a szinten minden ellenfél kíméletlenül ki fogja használja ezt, ezért is tartom fontosnak ebben a fejlődést. A negyedik szettől újra a saját játékunkat kezdtük el játszani, aminek meg is lett az eredménye. Örülünk az első győzelemnek, dolgozunk tovább!”
Merkler Ábel gondolatai a találkozót követően: „Megvan az első győzelem az idei szezonban, bár szerintem kicsit mindenki úgy érzi hogy otthagytunk egy pontot. Mindenesetre remélem hogy ezután már kellő önbizalommal tudunk kiállni meccsekre és elhisszük hogy tudunk nyerni.”
DKSE – TFSE 2:3 (-14, 18, 22, -17, -8)
Városi Sportcsarnok, Dunaújváros, 85 néző. V: Szél M., Szarka J.TFSE: Mihucz 6, Fenyő 6, Gebhardt 16, Quintz 8, Tóth M. 4, Balázs B. 18. Csere: Laczi (liberó), Füzék 6, Merkler, Tóth K. 4. Vezetőedző: Nagy Gergely.
Következő megmérettetésünkön a MAFC-BME csapatát fogadjuk hazai környezetben. Aktuális ellenfelünk eddig 3 vereséggel a tabella utolsó helyét foglalja el. A találkozó kettős rangadó is lesz egyben, hiszen a 19 órakor kezdődő férfi Extraliga mérkőzést megelőzően női NB I-es összecsapásra kerül sor.
A 2022/23-as szezont is Extraligában töltő MAFC eddig 3 vereséggel, 0 ponttal áll a tabella utolsó helyén, ám egyáltalán nem szabad alábecsülni őket. Idei keretük több tapasztalt játékost és légióst is tartalmaz.
Eddig erősebb csapatoktól, a PSE-től, a Kecskeméti RC-től, és a Kazincbarcikától szenvedtek vereséget a szezon kezdete óta. A TFSE csapatának kiegyensúlyozott és stabil játékot kell mutatnia a pozitív végkimenetel érdekében.
Centerünk, Winter Zétény így vélekedik az következő mérkőzésről: „Véleményem szerint szoros és izgalmas meccsre számítunk szombaton. A MAFC ellen agresszív, erős és gyors játékot kell mutatnunk ezen a találkozón. Nagyon motiváltan állunk ehhez az összecsapáshoz is, ami kifejezetten fontos, hiszen egy fiatal csapat vagyunk.”
Férfi Extraliga – 5. forduló
TFSE – MAFC-BME (10.21. 19:00)
Dr. Koltai Jenő Sportközpont, Budapest
Az összecsapást a hunvolley.tv-n követhetitek majd élőben!
Sok sikert srácok, hajrá TFSE!