Egyetemi sport

Együttműködési megállapodást kötött egyetemünk a Decathlonnal!

Együttműködési megállapodást kötött november 30-án, szerdán a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem, valamint a sportszerbolthálózatot működtető Decathlon! A rektori tárgyalóban tartott eseményen egyetemünket prof. dr. Sterbenz Tamás rektor képviselte.

Forrás: tf.hu

A megállapodás értelmében a Decathlon a jövőben többek között szakmai gyakorlaton fogadja a TF hallgatóit, valamint kurzusok és szakmai napok keretében előadást tart tevékenységéről, ami elősegíti a közvetlen munkaerőtoborzást, illetve a hallgatóság szakmai-gyakorlati tudásának elmélyítését.

A sokrétű konvenció fontos része, hogy a Decathlon szakemberei vendégelőadásokat tartanak az egyetemen, így segítve a szakmai részvételt az oktatásban. A szerződés arra is kitér, hogy a két szervezet közös projektekben vesz részt, illetve a TF megjelenési lehetőéget kínál a Decathlon számára különböző szakelőadásokon, kurzusokon, és népszerűsíti a cég termékeit.

Facebook

Szakmai Partner

Kiemelt támogató

Kövess minket mindenhol!