Futsal Női NBI

Egy lépéssel közelebb!

Női futsalcsapatunk a Budaörs csapatát fogadta hazai pályán a bronz csata első mérkőzésén.

A két alakulat az alapszakasz során háromszor is találkozott és mind a három alkalommal más-más végkimenetel született, de ami a legfontosabb, hogy a felek egyszer sem tudtak egy gólnál nagyobb különbséggel diadalmaskodni, így ezúttal is lehetett bízni egy szoros összecsapásban.

A meccset aligha kezdhettük volna jobban, hiszen 45 másodperc elteltével máris sikerült megszereznünk a vezetést. Egy élesen belőtt labdát kapott volna ziccerben Kiss Gabriella, de a vendégek egyik védője megelőzte őt, így a saját kapujába juttatta a játékszert.

A korai gól láthatóan jót tett nekünk és látszott a lányokon, hogy sokkal felszabadultan és magabiztosabban játszanak, ami a kialakított helyzetek számán is meglátszott. Ennek ellenére a vendég együttes többször is jelezte, hogy bizony fel tudják venni a versenyt a mieinkkel és az ő játékukban is abszolút benne volt a gól, ami végül a 7. percben össze is jött nekik (1-1).

Az egyenlítő találat hozzánk hasonlóan egy rövid ideig felpörgette a vendégeket is, de az eredményen ez már nem változtatott, így 1-1-es döntetlennel mehettek a szünetre a lányok.

Első félidő: TFSE-SZERTARSPORT.HU – BUDAÖRS FUTSAL (1-1)

A második játékrész eleje rögtön egy hatalmas helyzettel indult, viszont most a Budaörs előtt adódott gólszerzési lehetőség, de Móczik Alexandra résen volt és szép mozdulattal hárított. A játék tempója folyamatosan nőtt és egy komoly adok-kapok alakult ki mind a helyzeteket és mind a szabálytalanságokat illetően, azonban igazán veszélyes egyik fél sem tudott lenni.

Szűk tíz perccel a vége előtt, már lógott a levegőben a hosszabbítás lehetősége is, ekkor azonban Kiss Gabriellát ugratták ki, aki a szélen megfutva egy az egyben nem hibázott ezzel pedig három mérkőzés után ismét sikerült betalálnia.

A találkozó hajrájában nagyon komoly nyomást helyeztek ránk a budaörsiek, de némi szerencsével és persze a stabil védekezésnek is köszönhetően meg tudtuk tartani az előnyünket, így csupán egy győzelem választ el minket a bronzéremtől!

Végeredmény: TFSE-SZERTARSPORT.HU – BUDAÖRS FUTSAL (2-1)

Így tehát előnyből várhatjuk a folytatást és joggal bízhatunk abban, hogy egy ilyen teljesítmény után idegenben be tudjuk biztosítani a bajnoki 3. helyet!

A párharc második mérkőzésére április 24-én szombaton 16:00-kor kerül sor!

Hajrá lányok!!

Hajrá TFSE!!