Férfi Extraliga Férfi NBI Röplabda

Az élmenő Kaposvárhoz utazunk!

Extraligás férfi röplabdásaink szombaton 18 órától a listavezető FINO Kaposvár csapatával fognak megmérkőzni idegenben.

A FINO a jelenlegi szezonban eddig csak egyetlen mérkőzést veszített el, méghozzá a Kecskeméti RC ellen 3:1-re még novemberben. Mindemellett a Magyar Kupa döntőjében is érdekeltek, amit majd a Kazincbarcika csapata ellen fognak lejátszani márciusban.

Fiainknak kifejezetten jó szériája volt a februári hónapban, 4 mérkőzésből 2 győzelem is a nevük mellé íródott. Mind a fentebb említett, Kaposvárt egyszer legyőző Kecskeméti RC-t, mind pedig a PSE-t 1:3 arányú mérkőzésen múlták felül idegenben.

A FINO Kaposvárral játékosaink már megmérkőztek ebben szezonban. Azon a novemberi, összecsapáson csak egy szettben sikerült közel férkőznünk riválisunkhoz, de a találkozó így is 0:3-as kaposvári sikerrel zárult.

Nagy Gergely tanítványainak most sem lesz könnyű dolga, de a reménykedünk abban, hogy a februári kiemelkedő teljesítményünket és lendületünket tovább tudjuk vinni az elkövetkezendő időszakra is.

Centerünk, Quintz Tamás gondolatai a mérkőzést megelőzően: „A legfontosabb, hogy csapatként menjünk előre, élvezzük a játékot, adjuk ki a maxot magunkból és folytassuk azt a sorozatot, amit elkezdtünk Kecskeméten.”

A mérkőzést a Hunvolley.tv élőben közvetíti!

Férfi Extraliga – 21. forduló

FINO Kaposvár – TFSE (03.02. 18:00)

Kaposvár Aréna, Kaposvár

Hajrá srácok, gyerünk TFSE!

Fotó: Jani Martin