NB II-es futsal csapatunk fővárosi, egyetemi rangadóra készül az éllovas ELTE-BEAC ellen! A vendégek eggyel több meccset lejátszva, 2 ponttal megelőzve minket állnak a tabella élén és eddig csak a Haladás, illetve a Mad Dogs tudta legyőzni őket.
A mieinknek ugyan eggyel kevesebb veresége van (szintén a Haladástól), ám még egy elhalasztott mérkőzés megnyerésével helyére billenhet az egyensúly. De ne szaladjunk ennyire előre. Németh Péteréknek nagyon oda kell figyelnie ha megakarják fogni az ELTE-t, de erre most jó alkalom kínálkozik.
Idegenben nem túl acélos a BEAC teljesítménye. 4 meccsükből csak egyet tudtak megnyerni a Tihany ellen 2-3-ra, az UTE-val döntetlent játszottak, míg a Mad Dogs-tól és a Halitól is kikaptak. Ha nem mostanra időzítik javítani a vendég eredmények statisztikáját, akkor reményeink szerint újabb hazai sikerrel gazdagodnak a mieink és erre nagy szükség lenne, tekintve, hogy mennyire sűrű a tabella eleje.
Bátorítunk minden kedves szurkolót, hogy a helyszínről buzdítsa a srácokat: Facebook esemény linkje!
NB II. Nyugati csoport – 9. forduló
TFSE-11teamsports – ELTE-BEAC (11.10. 20:45)
Dr. Koltai Jenő Sportközpont, Budapest
Sok sikert fiúk, hajrá TFSE!