Kosárlabda Női válogatott

10. helyen zárt válogatottunk az U20-as Európa-bajnokságon!

A Litvániában megrendezett U20-as Európa-bajnokság utolsó játéknapján Finnországgal kerültünk szembe. A tét a 9. hely megszerzése volt, azonban ellenfelünk végjátékban mutatott magabiztossága hozta meg számukra a sikert, pedig a mieink hatalmasat küzdöttek.

Forrás: fiba.basketball

Az első negyedben oda-vissza dobálták a pontokat a felek, majd 8-8 után a finnek 6 egységgel megléptek. Nem sokkal később még egy lapáttal odapakoltak a különbségnek (10-17), amit a negyed végére még sikerült valamelyest lejjebb faragni. A második szakaszban Miklós Melinda sikeres távolijával indítottunk, majd néhány pontváltást követően újabb triplának örülhettünk, hála Rakita Lilinek. Ezzel 2 pontra csökkent a különbség (19-21), de riválisunkat sem kellett félteni, sőt.

Ezt követően közel 4 percig nem jutottunk szóhoz, miközben a finnek folyamatosan távolodtak. Már 12 pont volt az előnyük, mikor végre megtört a jég, de még mindig 10 körül mozgott a differencia és ez a hullámzás a félidőig fent is maradt. A nagyszünetre 26-37-es finn vezetéssel vonultunk. A harmadik szakasz eleje, gyakorlatilag az elsőt tükrözte. 5 perc játék után még mindig stagnált a különbség, majd kevesebb, mint 4 perccel a vége előtt már 42-47 szerepelt az eredményjelzőn.

Forrás: fiba.basketball

Lepattanókban sokkal jobban teljesített Finnország, azonban a szerzett labdákban messze felülmúltuk őket. Olyannyira, hogy a záró etapnak 47-52-ről futhattunk neki. Sajnos azonban fordult a kocka és ellenfelünk lovagolta meg az új hullámot, megint 10-re növelve a különbséget. Miklós Melinda és Dúl Terka állt a csapat élére támadásoknál, de a védekezésben még így is sok volt a hézag, amit a finnek kíméletlenül büntettek. Mire sikerült volna lendületet venni, időt kért az ellenfél, szerencsénkre hiába. Lányaink ismét 2 pontra zárkóztak, a mérkőzés pedig új fordulatot vett. Mindkét csapat maximumon pörgött, ám a mieinknek jött ki jobban a lépés és 68-68-ra egyenlítettek!

Forrás: fiba.basketball

28 másodperc volt vissza a találkozóból, amikor a finnek módosították az állást 68-70-re. Tursics Krisztián időkérése után Dúl Terka rohamozta meg a palánkot, a játékszer azonban nem ért célba ezért a szükséges taktikai fault miatt büntetőhöz jutott Finnország. 10 másodperc és 3 pont választott el minket a hosszabbítástól, de hiába szereztük meg a lepattanót, nem tudtunk élni a lehetőséggel, így a mérkőzést 68-71-re nyerte ellenfelünk, mi pedig a 10. helyen végeztünk.

A TFSE-MTK kötelékébe tartozó Dúl Terka 12 egységig jutott ezen a találkozón. 7 meccsen 6.1 pontot átlagolt és 2.3 gólpasszt osztott ki, az egyik leghatékonyabb játékosa volt Tursics Krisztián keretének.

MAGYARORSZÁG – FINNORSZÁG 68-71 (11-17, 15-20, 21-15, 21-19)

FIBA U20 Women’s European Championship 2023, 9. helyért
Vilnius, Jeep Arena
Ali Sakaci, Alija Ferevski, Eirini Margarita Tsantali (Fabrizio Pizio)

Magyarország: Dúl 12/6, Miklós 19/12, Laczkó 8, Sitku 2, Strausz 4. Csere: Holcz 10, Milkovics -, Rakita 5/3, Horváth -, Katona 6, Oláh -, Telegdy 2.

Finnország: Kanerva 13/3, Ollilainen 13/6, Sandvik 11/6, Syla 12, Aarrejoki 13/6. Csere: Aarnisalo 8, Erlund 1, Hakkarainen -, Paananem -, Toomingas -, Tyynila -, Williams -.

A kontinenstornát végül Franciaország nyerte Lettország legyőzésével, a bronzérem pedig a spanyolok nyakába került. A torna MVP-je a franciák szupertehetsége Carla Leite lett, aki a döntőben 20 ponttal, 3 lepattanóval és 4 gólpasszal vezette győzelemre hazája válogatottját.

Gratulálunk lányok, nagyot harcoltatok!

(forrás: wbasket.hu)