Kosárlabda Női válogatott

Nüanszokkal maradtunk le a negyeddöntőről…

A női U20-as EB-n Magyarország csoportmásodikként jutott tovább a legjobb 16 közé, ahol Portugáliával csapott össze. 2011 óta nem tudtak diadalmaskodni ellenünk a portugálok, azonban most sikerült 2 ponttal felülkerekedniük, így ők jutottak tovább a negyeddöntőbe.

Fotó: fiba.basketball

Az első etapban szoros játék alakult ki, a mérkőzésen elöször a feldobást is megnyerő Sitku Zsuzsanna talált be, majd Miklós Melinda volt eredményes. Nem sokkal ezután jött a váltás és ellenfelünk 9-10-nél átvette a vezetést. Többször is egyenlítettünk, de a végén 21-24-re elléptek. A második felvonásban már nekünk kedvezett a szerencse, igaz az elején 10 pontra nőtt a különbség, de Tursics Krisztián tanítványai nem adták fel, sőt az utolsó percekre fordulva ismét nálunk volt az előny, a nagyszünetre pedig 42-36-tal vonulhattunk.

Fotó: fiba.basketball

A félidőt követő harmadik etap még az elsőnél is szorosabb párharcot eredményezett. Közel 3 percet kellett várni az első magyar pontra, de a rivális is csak két egységgel jutott közelebb. Az előnyünk többször is 9 egység környékén mozgott és ezt a portugáloknak csak a negyed végére sikerült 5-re csökkenteni. A záró szakaszban 59-51-nél újra eltávolodtunk, de ekkor két sikeres távolival rohamozták meg a magyar palánkot. Vezetőedzőnknek időt is kellett kérnie, de hiába. 60-61-re ismét a portugálok vezettek.

5 perc volt már csak vissza a találkozóból és a felek fej-fej mellett haladtak. Alkalomadtán bármelyik fél elléphetett volna, de a helyzetek rendre kimaradtak, 64-65-nél is ez okozta számunkra a problémát, egy be nem fejezett támadásunk, amire a portugálok ponttal válaszoltak. Miklós Melinda betörése után 66-67-re felzárkóztunk, de sajnos 48 másodperccel a vége előtt kipontozódott és nem sokkal később Ines Bettencourt tempója akadt be. Ezt azonnal időkérés követte, aminek meg is lett az eredménye, Laczkó Sára szerzett pontot. 17 másodperc volt vissza, 68-69-re vezetett Portugália, Dúl Terkának kellett taktikai faultot elkövetnie. Bevált, mivel Bettencourt hibázott. 12 másodperccel a vége előtt mindössze 2 pont volt a hátrányunk, azonban nem sikerült felépíteni az utolsó, mindent eldöntő akciót és Rakita Lili triplája nem ért célba.

Fotó: fiba.basketball
MAGYARORSZÁG – PORTUGÁLIA 68-70 (21-24, 21-12, 12-13, 14-21)

FIBA U20 Women’s European Championship 2023
Klaipeda, Svyturio Arena

Magyarország: Sitku 16, Miklós 19/3, Rakita 2, Telegdy 6, Holcz 4. Csere: Laczkó 16/9, Dúl 1, Strausz 4.

Portugália: Vieira 7, Barreto 9/9, Barreiros 8/3, Falcao 8, Azulay 2. Csere: Goncalves 6/6, Freitas, Bettencourt 11, Rodrigues 11/3, Frutado 8, Roseiro, Barros.

Alsó ágon folytatják a lányok, ahol a 9-16. helyért küzdhetnek.

(forrás: wbasket)