Női NBI Röplabda

Megnehezítette a dolgunkat a Kispest!

Női röplabdásaink 3:1-re győzték le a Kispest SE csapatát hazai környezetben. Az NB I-es ligában újoncként szereplő ellenfél felszabadult és agresszív játékkal tudott egy szettet nyerni ellenünk.

A mérkőzést a mieink kezdték jobban. Lányaink fegyelmezett, gyönyörű játékot mutattak az első perctől kezdve. Tatár Gréta és Kis Dorottya kegyelmet nem ismerő támadásai esélyt sem engedtek a kispesti lányok feltörekvésére ebben a szettben. Ellenfelünket sikerült végig 10 pont alatt tartani, a játszma 25-9-re zárult a javunkra.

A következő etapban is a TFSE-s lányoknak állt a zászló, Tátrai Zsanett vezérletével 6 pontos előnyre tettünk szert (15-9). Ezután kicsit beleültünk a mérkőzésbe, amit a Kispest csapata egyből ki is használt. Szorgos mezőnymunkájukkal folyamatosan dolgozták le a pontkülönbséget, a végjátékra fordulva pedig sikerült is utolérniük minket (23-23). Későn kaptunk észbe és a kiélezett szett végén már nem sikerült megállítani a motivált kispestieket (25-27).

A meccs hátralevő részében Joel Olazábal Herrea tanítványai ismét megmutatták igazi arcukat. A következő két szettben fegyelmezett és hatékony játékkal sikerült visszaszorítani a Kispest SE játékosait. Tettamanti Virág és Budaházy Boglárka fontos pontjaival viszonylag simán, 25-20-ra zárult minkét játszma a mi javunkra. Ezzel csapatunk megszerezte harmadik bajnoki győzelmét.

Fiatal négyesütőnk, Tátrai Zsanett így vélekedett a meccsről: „Az első szettet magabiztosan kezdtük, viszont a második játszmában már többet hibáztunk, ami sajnos a szett elvesztéséhez vezetett. Csapatunknak ezután sem marad alul a lelkesedése, sikerült újból talpra állnunk és behúznunk a meccset. A cserejátékosaink jól szálltak be a mérkőzésbe, ami fontos frissítést adott a csapatnak.”

TFSE – Kispest SE 0:3 (-9, 25, -20, -20)
Dr. Koltai Jenő Sportközpont, 80 néző. V: Horváth M. Filbér T.

TFSE: Turcsányi 4, Tatár 20, Tettamanti 11, Kis D. 24, Tátrai Zs. 12, Zen 3. Csere: Kucsera, Weidemann (liberók), Budaházy 4, Kiss N. 1, Kökény N., Török P., Vámos, Villányi. Vezetőedző: Herrera Olazabal.

Az újabb sikernek köszönhetően továbbra is maximális pontszámmal állunk, ezzel pedig vezetjük az NB I-es tabellát.

Lányaink következőleg a tavalyi szezonban még Extraligában játszó, majd onnan kieső MTK egyesületével fognak megmérkőzni, ismét hazai pályán. Az összecsapásra szombaton 16 órakor fog sor kerülni.

Gratulálunk a győzelemhez lányok, hajrá TFSE!