Élvonalbeli női futsal csapatunk magabiztos győzelmet aratott a Tolna ellen. Az első fordulóban 3-4-re diadalmaskodtak még szeptemberben, ezúttal viszont kevesebb gól esett a találkozón.
Ez utóbbi annyiban igaz, hogy eggyel kevesebb rúgott és kettővel kevesebb kapott, ami a nyitófordulóhoz képest pozitív változás. Az első félidőben viszonylag korán, már második percben megszereztük a vezető találatot Balogh Noémi révén és a szünetig nem is változott az eredmény.
A második játékrészben viszont a hajrában gyorsultak fel az események, ugyanis a 37. percben kiegyenlítettek a vendégek. Szerencsékre nem tartott sokáig az öröm, Tagyi Vivien szinte azonnal góllal válaszolt és hogy szegény embert az ág is húzza, az ellenfél játékosa, Vámosi Georgina labdája rossz hálóban landolt. A végeredmény 3-1 lett a javunkra, de még nem ért véget az este, Kota Gabriella a 40. percben piroslapot kapott, így rá a következő mérkőzésen biztosan nem számíthatunk.
TFSE-11 Teamsports – 2F-BAU Tolna-Mözs 3-1 (1-0)
Gólszerzők: Balogh (2.), Tagyi (38.), illetve Vámos (ög.)
Dr. Koltai Jenő Sportközpont, Budapest
A következő mérkőzésre szintén hazai környezetben kerül sor. Ellenfelünk az Újpest FC lesz, ki ebben a fordulóban gólgazdag mérkőzésen 4-7-re maradt alul a DEAC-cal szemben.
Gratulálunk lányok!