NB II-es kosarasaink hétvégi összecsapásán csoda számba ment, ha valaki, aki a mieinknek szurkolt nem hordott ki lábon a negyedik negyedben egy infarktust. A srácok ezúttal is győztesen hagyták el a pályát, de nem sokon múlott, hogy a hazai gárda megfossza őket veretlenségüktől!
Boros Zoltán fiai ezúttal a Kandó SC-vel mérték össze tudásukat. Az összecsapás, elejétől a végéig szolgáltatta az izgalmakat és egy hajszálon múlt, hogy elszenvedjék első vereségüket. Az első negyedben nem jutott előnyhöz egyik fél sem és a második etap is szoros küzdelmet hozott, de itt sikerült eggyel több pontra szert tennie a hazaiaknak. A nagyszünetre 43-42-vel vonultak a csapatok.
A harmadik felvonás már adott okot az aggodalomra, főleg, hogy az amúgy is végletekig kiélezett küzdelemben újabb 4 ponttal távolodott a Kandó. 61-56-ról várhattuk a folytatást, Vígh Marcell és Vámos László pontjaival gyorsan átvettük a vezetést, majd megint fordult a kocka és ezúttal 6 egységgel lépett el a rivális. 68-62-nél előbb Rátkai talált be, majd Vígh eresztett el egy távolit. Az ellenfél büntetőhöz jutott és ez volt az utolsó alkalma a pontszerzésre.
69-67-nél Pozsik Zsombor kért szót és az ő triplájának hála ismét nálunk volt az előny. Ezt követően még Rátkai és Vámos pontjai biztosították be a végeredményt, amely 69-74 lett a mi javunkra és ezzel a srácok zsinórban hetedik győzelmüket szerezték! A legeredményesebb játékos címet ezúttal a csapatkapitány, Vígh Marcell érdemelte ki.
Kandó SC-Óbudai Egyetem – TFSE 69-74 (22-22,21-20,18-14,8-18)
Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium, Budapest
A következő fordulóban megint idegenben lépnek pályára a fiúk, ellenfelük a Budapesti Bikák U23 csapata lesz.
Gratulálunk az újabb győzelemhez srácok!
Forrás: MKOSZ