NB II-es női kéziseink sorait rendezni kényszerültünk miután, csapatunk egyik kiemelkedő tehetsége, Hauff Silje komoly sérülést szenvedett és nagy valószínűséggel erre a szezonra már nem áll majd rendelkezésünkre. Cserébe viszont nem kisebb névvel, mint Puskás Lillával gazdagodtunk!
Puskás Lilla az FTC-ben kezdte meg pályafutását, onnan a NEKA szárnyai alá került, majd a SZISE együttesét erősítette. Ebben az időszakban kettős játékengedéllyel a TFSE-ben is szerepelt. Karrierjének egyik legkiemelkedőbb időszakát Kispesten töltötte, ahol 38 bajnokin 187 gólt szerzett! A nagyszerű teljesítményt végül az Érdhez történő igazolással koronázta meg. A komoly NB I/B-s és NB I-es múlttal rendelkező játékos részt vett velünk az EEB-n, ahol Herbert Krisztiánnal kifejezetten jól ment a közös munka és csapatunk néhány tagjával is megismerkedhetett.
Nagy szükség is lesz a tapasztalatára, ugyanis a következő megmérettetés rendkívüli fontossággal bír. A lányok Tökölre látogatnak és győzelem esetén szinte borítékolható a folytatásban a legjobb 4 között maradás, ami felsőházat jelent a középszakaszban. Házigazdájuk jelenleg a tabella 6. helyét foglalja el 1 győzelemmel, 1 döntetlennel és 5 vereséggel.
Hiába házigazdánk ingadozó eredménye, anno a nyitófordulón nem sikerült dűlőre jutni velük hazai pályán és idegenben sem számíthatunk könnyű összecsapásra. A Fradi és a Csepel 1 illetve 4 ponttal előznek meg bennünket, míg a közvetlen üldöző SZISE csak kettővel van mögöttünk és ők a sereghajtó SZNKSE II-vel csapnak össze. Reményeink szerint azonban az érkező erősítés kellő félelmet ébreszt a hazaiakban és ezúttal sikerül diadalmaskodni felettük.
NB II. (női) „F” csoport – 8. forduló
VSK Tököl – TFSE (11.12. 18:00)
Sportcsarnok, Tököl
Sok sikert hölgyek, hajrá TFSE!
Forrás: handball-base.com, erdmost.hu