Férfi BLSZ II Labdarúgás

Zsinórban az ÖTÖDIK!

A TFSE-Szertarsport.hu futballistái november 24-én a Szent Pál Akadémia HSE otthonába látogattak, ami egyébként a második forduló mérkőzése lett volna, de a pótlás csak most valósult meg. A hazai csapat az első félidőben már viszonylag korán vezetést szerzett. Így az első játékrész az övék lett. A srácok azonban nem adták fel, aminek meglett a jutalma. Az 59. percben büntetőhöz jutott a csapat, amit a csereként beálló Suskó Ádám érvényesített. A nyomást továbbra is tartották a fiúk, így bő negyedórával később, a 76. percben Haraszkó Sándor megszerezte a csapat második gólját. Aki közel negyedórával később ismét sikeres tudott lenni (89. perc). A csapat számára ez ismételten fontos három pontot jelentett.

Végeredmény: Szent Pál Akadémia HSE – TFSE-Szertarsport.hu 1-3 (1-0)

A következő fordulóban, november 28-án a Panoráma Sportközpontba látogattak a fiúk egy újabb idegenbeli mérkőzésre, a II. Ker. UFC otthonába. Az első játékrész nem sok izgalmat hozott. A fordulatot a 63. perc hozta, amikor a már kezdőként játszó Suskó Ádám ismét büntetőből szerzett vezetést a csapat számára. Nem sokkal később (69. perc) Salem Reydan értékesítette a következő találatot, így már kettővel vezetett a csapat. Ezzel be is állt a végeredmény. Elekes József vezetőedző nem cserélt játékost a mérkőzés folyamán.

Végeredmény II. Ker. UFC – TFSE-Szertarsport.hu 0-2 (0-0)

A fiúk az újabb két győzelemmel már zsinórban az ötödik győzelmüket szerezték meg, így szépen gyűlnek a pontok. 2 meccsel kevesebbel a hátuk mögött, jelenleg a 6. helyet foglalják el a tabellán. A következő mérkőzés újfent idegenben lesz december 5-én, ekkor a Budatétény SE csapatával küzdenek meg srácaink az újabb három pontért és a töretlen menetelés folytatásáért.

Köszönjük a Szertarsport.hu támogatását, és klassz felszerelését!

Hajrá TFSE!

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!