Kiváló formában vagyunk, miután hazai pályán fogadtuk a Szegedet és hibátlanul teljesítettük a mérkőzést. Nem volt váratlan a siker, miután legutóbbi nyolc meccsünket is behúztuk a bajnokságban.
A derbi első játszmáján jól kezdtünk, azonban nem tudtunk elhúzni az ellenfelünktől miután légiósaik segítségével 10:8-ig szoros volt a menet. Ezután azonban hibákra kényszerítettük a szegedieket és 10:0 arányú rohammal mutattuk be, miért is vezetjük a táblázatot. Röplabdában a 10:0-s roham nagyon ritka, épp ezért nagyon megsüvegelendő.

A második szett is hasonlóképp alakult, miután 7:7-ig fej fej mellett haladtunk, utána viszont tovább emeltük korábbi teljesítményünket és 12:0-s (!) etapot produkáltunk. Zen Isabella ász nyitásai és Tatár Gréta megmozdulásai extrák voltak ezekben a percekben. Végül Kis Dorottya sáncainak köszönhetően hamar lezártuk a játszmát (25:9).
Az utolsó felvonás a korábbiakkal ellentétben rendkívül izgalmas volt, miután a vendégeknél Kalmár és Vezsenyi állt az élre. 13:19-nél Jókay Zoltánnak kellett időt kérnie, mely lecke hasznosnak bizonyult és visszajöttünk a meccsbe. Ismét Tatár Gréta teljesítménye emelkedett ki a pályán, majd végül Kis Dorottya pontja zárta le a viadalt (26:24).
Vezetőedzőnk az alább vélekedett a látottakról: „Két játszmáig szépen, koncentráltan játszottunk, aztán mintha kopíroztuk volna a szegedi mérkőzést, 4-5 pontos hátrányból kellett felállnunk. Sikerült.”
Jókay Zoltánnal készült egy bővebb, átfogóbb riport is a mérkőzést követően, ahol kiemelte, hogy jól alakult eddig a csapat építkezése, mindig van mit gyakorolni és szeretnének még új elemeket is alkalmazni, de amikorra kell, a rájátszásra teljesen össze fog állni mindez. Örül a mester a csapaton belüli jó kémiának, mindenkire számíthat bármelyik mérkőzésen, hiszen nagyon motivált az összes lány.
Tatár Gréta a következőképp fogalmazott a találkozó után: „A vizsgáim után pihenten léptem a pályára, ahol egymást tudjuk motiválni a lányokkal. Jól játszottunk, kivéve a mérkőzés végén, amikor volt egy kis megborulásunk, de ez a csapat fő erőssége, hogy ebből is fel tudtunk állni.”

Zen Isabellát is lencsevégre kapták, aki a következőképp nyilatkozott: „Abszolút jól éreztük magunkat a pályán, jó volt a meccs, jól csináltunk mindent, kivéve a vége felé, de ott is megtaláltuk magunkat.”
A viadalon ismét csapatként diadalmaskodtunk, de Kis Dorottya 19- és Tatár Gréta 21 pontja kiemelendő. Mindkét lány játéka fontos eleme a mögöttünk álló sikerszériának.
TFSE – Vidux-Szegedi RSE 3:0 (11, 9, 24)
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont, 41 néző. V.: Árpás, Takács.

TFSE: Zen 4, Boros 1, Tatár 21, Takács 4, Kis D. 19, Tátrai 4. Csere: Kucsera, Weidemann (liberók), Kiss K. 3, Turcsányi 2, Sevinger. Vezetőedző: Jókay Zoltán
SZRSE: Kádár 1, Hemmert 9, Horváth D 1, Ostojic 4, Vezsenyi 8, Lefforge 7. Csere: Perényi (liberó), Kalmár 3. Vezetőedző: Milodanovic Andrea
Riválisaink közül a Vehir megverte a BDSE-t, a DVTK hibátlanul teljesített az UTE ellen, míg a Zugló sem hibázott Kecskeméten.
Előttünk álló összecsapásunkon a Kispestet fogadjuk a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban. Kihívónk a táblázat 9. helyét birtokolja, mi pedig továbbra is az éllovas pozíciójában tanyázunk. Bízunk benne, hogy a sikersorozatunk kétszámjegyűre hízik a hétvégén és megismételjük az októberi győzelmünket.
Az összecsapásra való belépés jegy / bérlet meglétéhez kötött, melyet online elővételesen is megvásárolhatnak az alábbi linken: TFSE Cooltix, valamint a helyszínen is a kihelyezett jegypénztárnál. A jegyek ára egységesen 1.000 Ft, a Normál bérlet 25.000 Ft, a Támogatói bérlet pedig 50.000 Ft.
A mérkőzés élőben is követhető a TFSE youtube csatornáján a linkre kattintva: ITT!
NB I. alapszakasz 16. forduló
TFSE – Kispest SE (02.08. 18:00)
Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Tabella: MRSZ
Fotó: Ruzsits Patrik