Egerbe látogatnak címvédő futsalos hölgyeink, akik szépen szeretnék zárni ezt az eseménydús alapszakaszt. Az igazi izgalmak pedig csak most kezdődnek!
Három pontnyi, de húsz gólos fórral áll előttünk a DEAC, így már csak matematikai esélye van az utolsó fordulóban az első hely átvételének, de így is egy sikeres etapot hagyhatunk magunk mögött. Nemzetközi rangos bronzéremmel és végül a rivális debreceniek legyőzésével a hátunk mögött várjuk az egyenes kieséses szakaszt.

Utolsó derbink következik az alapszakaszban, méghozzá a gólerős Eger ellen. Összesen 56-szor okoztak fejfájást a kihívóknak idén, aminél a Tolnaiak csak egy, mi pedig tíz alkalommal tettük ezt többször. Két nagyarányú sikerrel várnak minket az egriek, előbb az Újpestet (7–3), majd a Csepelt múlták felül (1–5). Érdekesség, hogy korábban leikszeltek a DVTK-val egy tízmeccses összecsapáson.
Mi legutóbb az éllovas, örök rivális DEAC-ot birkóztuk le, méghozzá 3–0-ra és jelenleg sorozatban a hetedik győzelmünkre készülünk a ligában. Gólkülönbségünk 51, és 43 ponttal állunk a képzeletbeli dobogó második helyén. Két vereségünk és egy döntetlenünk mellett 14-szer mi örülhettünk jobban a lefújást követően.

A negyedik helyen álló egrieknél lépünk pályára pénteken, ami után belecsapunk a rájátszásba, valamint a Magyar Kupadöntő is látótávolságban lesz.
Női Futsal NB I. 21. forduló
Eger SE – TFSE-TENT Budapest
2025.04.11. 18:30
Tiszafüred, Benedek Gábor Városi Sportcsarnok és Szabadidőközpont
Hajrá, lányok!
Tabella: MLSZ
Fotó: Borhi Mihály