Kosárlabda Női NBI/A

Zsinórban 3!

Élvonalbeli női kosárlabdacsapatunk hazai parketten szerezte meg sorozatban harmadik győzelmét. Szuper atmoszféra övezte a BKG-PRIMA Szigetszentmiklós elleni bajnokit, hiszen közel 200 szurkoló látogatott ki az MTK Városmajori csarnokába.

Fotó: Makó Éva – MTK Budapest

Az alábbiakban a wbasket.hu összefoglalóját olvashatjátok:

Villámrajtot vett a találkozó elején a TFSE-MTK, Theodoreán Alexandra és Ja’Tavia Tapley találataival három és fél perc alatt 11-2-re léptek el. A BKG első találata Sierra Campisano nevéhez fűződött. A különbség az első szakasz feléhez érkezve Dúl Panka triplája után 16-4-nél lépte át először a 10 pontot. Magabiztosan tartotta kézben az irányítást Magyar Bianka együttese. Innentől az első negyedben végig kétszámjegyű előnnyel gazdálkodhattak a hazaiak. A legnagyobb differencia 14 egység volt. Az első szakaszt azonban Raus Vivien triplája zárta, amivel 26-16-ra felzárkózott a BKG. Az első 10 percben a TFSE a 23-ból 11 mezőnykísérletét értékesítette, míg a BKG 13-ból 3-at. Mellé nyolc sikeres büntető párosult. Raus Vivien triplája az első negyed végén érezhetően új lendületet adott Gedei Tibor csapatának. Sofija Zivaljevic két duplájával rögtön a második szakasz legelején 26-20-ra visszajöttek. Két perccel később 28-27-nél pedig már csak egy pont választotta el a feleket.

Fotó: Makó Éva – MTK Budapest

A BKG támadásban kiemelkedően jó ritmust kapott el a második 10 percben. A 18 mezőnykísérletéből 11 utat talált a gyűrűbe. Solanch Aldazabal egymaga 8 pontot szerzett. Éppen a kiváló center duplája után 33-32-nél vette át a vezetést a szigetszentmiklósi együttes. Ezzel a lendülettel pedig egészen 39-34-re elszakadtak a vendégek. Elly Pavel és Chanise Jenkins vezetésével kezdte meg a felzárkózást a TFSE. A félidő hajrájában pedig betalált Németh Alma is. Végül a nagyszünethez érkezve a BKG előnyéből egy pont maradt. 20 perc után 44-43 állt az eredményjelzőn. Hazai oldalon a 11 pontos Ja’Tavia Tapley, a BKG-nál a szintén 11 egységnél járó Sierra Campisao volt a legeredményesebb. Ekkora fordulatok után hatványozottan érdekes kérdés volt, hogy a harmadik negyed kezdetén milyen irányt vesz a találkozó. Dúl Panka triplájával rögtön visszavette a kezdeményezést a TFSE. A mérkőzés első perceihez hasonló dominanciát láthattunk. Amikor három perc játékot követően Theodoreán Alexandra triplája célt ért, már 10-0-s futásban volt a házigazda.

Fotó: Makó Éva – MTK Budapest

A TFSE-MTK a harmadik negyedben öt és fél perc alatt összességében 16-0-s futást mutatott be, amivel 59-44-re fordított. Kovács Vanessa triplája törte meg a vendégek kosárcsendjét, majd 62-52-nél még 10 egységre felzárkózott a BKG. Ennél közelebb azonban nem került. A harmadik szakaszt egy 7-0-s hazai futás zárta, amivel 69-52-re módosult az állás. A záró szakasz első támadásából Dúl Panka egy triplával 20 pontra növelte a különbséget. Ezzel megerősítette a TFSE fölényét és innentől nem volt kérdés a győztes kiléte. Becsülettel küzdött a BKG, például kétszer is betalált távolról Raus Vivien. A második triplája után 76-60-nál Magyar Bianka időt is kért. A rövid eligazítást követően Németh Alma öt pontjával 81-60-nál ismét 20 egység fölé növelte a differenciát a házigazda. Az utolsó két percbe 81-62-ről érkeztek a felek. Mindkét oldalon pályára léptek az eddig kevesebb lehetőséget kapó játékosok. A BKG még 81-67-re felzárkózott és ez a 14 pont maradt a végére a két gárda között. A TFSE 83-69-es sikert aratott. Sorozatban harmadik győzelmét ünnepelhette a fővárosi együttes.

A lelkes közönség soraiban olyan ikon is helyet foglalt ma este, mint dr. Kotsis Attiláné Kincsesy Gabriella mesteredző, a magyar és a nemzetközi röplabdázás kiemelkedő alakja, akiről kevesen tudják, hogy ezer szállal kötődik a kosárlabdához is és ő is játszott egykoron.

TFSE-MTK – BKG PRIMA SZIGETSZENTMIKLÓS 83-69 (26-16, 17-28, 26-8, 14-17)

NBI/A, 9. forduló
Budapest, MTK Kosárlabda Csarnok
Győrffy P., Praksch P., dr. Németh P. (Téczely T.)

TFSE-MTK: Theodoreán 9/3, Tapley 18, Jenkins 6/3, Dúl 20/12, Király. Csere: Herman, Baa, Tóth, Pavel 14/3, Németh 12/3, Burján 4.

BKG PRIMA Szigetszentmiklós: Angyal 12, Vári 3, Aldazabal 8/3, Zivaljevic 6, Campisano 22/3. Csere: Raus 11/9, Varga, Kovács 7, Suppán.

Bravó lányok, csodás győzelem volt a mai! Idegenben vár ránk a folytatás, december 4-én a Vasas Akadémia vendégei leszünk.

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!