A férfi futsal NBI alapszakaszának utolsó fordulójában a bajnoki címvédő Haladást fogadjuk.
A szombathelyiek – koronavírus fertőzés miatt – mind a három idei bajnokijukat elvesztették, ezzel veszélybe sodorva első helyüket a tabellán. A vasi együttes az Újpest, a Kecskemét és a Berettyóújfaluval szemben is alulmaradt, de továbbra is a saját kezében van a sorsa, hiszen, ha nyernek, akkor az első helyről várhatják a felsőházi rájátszást.
Mi ezzel szemben jóval szerényebb mérleggel rendelkezünk, viszont nem is érdemes e módon hasonlítani magunkat a Szombathelyhez. Számunkra már nincs igazán tétje a meccsnek, hiszen a Nyírgyulajt már nem tudjuk utolérni, a Kistarcsa pedig túl messze van tőlünk, így a fókuszunk inkább az alsóházi viadalokra tevődik.
Ettől függetlenül remek összecsapásra számíthatunk, ami január 31-én hétfőn 20:30-kor veszi kezdetét.