Második meccséhez, azaz a visszavágókhoz érkezett az Egyetemi Kosárlabda Bajnokság rájátszása! Csapataink április 26-án hazai pályán fogadták ellenfeleiket a TF E-termében. Roppant izgalmas meccsek elé néztünk, hiszen mindkét csapat esetében az elődöntőbe jutás volt a tét.
A fiúk vendége a Közgáz KSK csapata volt, ahol egy nagyon erős hajtás vette kezdetét. Az idegenbeli összecsapás 87-68-as eredménnyel zárult, így kulcsfontosságúnak bizonyult a hazai szereplés.
Az első negyedben rögtön elhúztak a fiúk, magabiztosan dominálták a mérkőzést. Összeszedett játékot mutattak, melynek eredményeképp a második negyedben még mindig egy pont fölénnyel mentek!
A játék második felében ez azonban megfordult, hihetetlenül szoros párharcot vívott a két csapat! Különösképp az utolsó negyed hozott nagy izgalmakat, ahol még mindig fej-fej mellett alakult a pontarány! Az utolsó 10 perc nagyon kemény hajtásról szólt, a végsőkig küzdöttek a srácok, de ez sajnos nem volt elég a mérkőzés megnyeréséhez.
A TFSE csapata egy picivel maradtak le a továbbjutásról, a végeredmény 69-74 a Közgáz KSK javára.
A srácok számos szép meccsel, színvonalas szerepléssel és rengeteg munkával maguk mögött zárják a 2020/21-es MEFOB-ot!
A hölgyek a SzoESE csapatát fogadták a visszavágóra. A páros Szombathelyen játszott előző heti eredménye egy szintén nagyon szoros 64-66 volt a TFSE javára, így ez a mérkőzés is sok izgalmat ígért!
A lányok hozták a tőlük megszokott stabil teljesítményt: már az első tíz percben 14 pontos fölényre tettek szert! A következő negyed ennél kiegyenlítettebb játékot hozott, de a kezdeti előnyt folyamatosan növelve meneteltek tovább lányaink.
A harmadik és negyedik játékidőben már 30 pont körül dobtak, ami az ellenfél találatainak dupláját jelentette! A parádés örömjátékon felül a lányok rendkívül pontosak is voltak: a TFSE 100%-os aránnyal váltotta pontra büntetőit és 100 pont fölött dobtak a mérkőzésen!
A fantasztikus teljesítmény óriási győzelmet aratott, a végeredmény egy meggyőző 104-50!
Bár egyik szemünk sír, a másik nevet; hiszen fiaink elbúcsúztak a sorozattól, míg lány csapatunk számára egyenes út vezet a FINAL4-ba.
Hajrá TFSE!