NB I-es futsalosaink vért izzadtak, de legyőzték az Alsó-ház listavezetőjét a nyitófordulón!

Németh Péterék számára perdöntő fontosságú, hogy minél több hazai mérkőzésen szerezhessenek pontot, ezzel életben tartva a bennmaradás reményeit. Bíztunk benne, hogy ez az Aramis ellen is sikerülhet, esetleg egy szép döntetlen kiharcolásával, ám a győzelem nagyon távolinak tűnt.

De nem lehetetlennek! A mérkőzés első negyedórája hozta ugyan az izgalmakat, de a gólra még egy kicsit várni kellett. Ami késik nem múlik, Szabó Koppány találatával megszereztük a vezetést és az egyetlen gólt az első félidőben. A második játékrész rengeteg izgalmat tartogatott, Petroff Norbert 33. percben vette be az Aramis hálóját és ezzel kettőre nőtt az előnyünk, majd jött a meglepetés. A magas presszingnek köszönhetően Fehér szedte össze az eladott labdát, amit előre tett Vincenzónak, aki önzetlenségből jelesre vizsgázva lekészítette Szabó Koppánynak (3-0).

Ezt követően tovább fokozta a nyomást a vendég gárda, 5 emberes mezőnyjátékra váltottak, de megbánták, ugyanis egy rosszul középre passzolt labda Szabó Koppányt találta meg, ő pedig nem teketóriázott, hanem a saját hétmétereséről az ellenfél kapujába emelt (4-0). Sajnos később egy kidobásra felugró Petroff Norbi a talajfogást követően összezuhant az oldalvonal mellett és ápolni kellett, nem is tudott visszatérni a pályára, neki ezúton is mielőbbi jobbulást kívánunk!

Az igazi haddelhadd csak ezután következett, Haála Kada kigurított labdája egyből visszakerült hozzá és hazaadás miatt közvetett szabadrúgáshoz jutott az Aramis. A figura nem úgy alakult, ahogy eltervezték, ám Juhász kihasználta az alkalmat, amikor elé került a labda (4-1).

Innentől már színházi előadásra hasonlított a műsor, Büki Baltazár a szerzett labdára érkező Vincenzo arcába vágta a könyökét (nem ez volt az első eset, hogy megütötték a mérkőzésen), de nem harsant sípszó, ellenben amikor Szabó Koppány szerelte a vészkapusnak öltözött Szeghyt, aki látványos vetődést mutatott be a játékvezető előtt, azonnal lefújták a szabálytalanságot…

A Vincenzo elleni, minimum lapot érő megmozdulás retorzió nélkül maradt, viszont az Aramis 10 métereshez jutott egy nevetséges ítéletet követően, amit Bognár értékesített a 39. percben (4-2), de ezt még egy tömegjelenet is megelőzte. Sajnos a játékvezetés egyáltalán nem állt a helyzet magaslatán. Talán, ha több figyelmet szentelnek a színészkedő, esetenként aljas megmozdulásoknak és nem az oldalberúgás pillanatában mozgó labdákkal vannak elfoglalva, akkor nem harapódzott volna el ennyire a helyzet! Az említett jelenetsor a mérkőzésről készült felvételen is egyértelműen kivehető: 1:54:00-tól.


Alig pár másodperccel a vége előtt még Büki révén sikerült befejelniük a harmadik találatot, de nagy örömünkre egyenlíteni már nem tudtak, így a legfontosabb mérkőzést sikerült megnyernünk 4-3-ra, amivel szülinapjuk alkalmából Sztranyovszky Márk szakosztályvezetőnek, Winternitz Katalin technikai vezetőnek és Dr. Winternitz Anna csapatorvosnak 3 rendkívül értékes ponttal, némi elhullajtott vérrel és egy sérüléssel kedveskedtek a srácok! Isten éltesse őket utólag is!

Férfi Futsal NB I. Alsó-ház, 1. forduló
TFSE-TENT Budapest – Aramis SE 4–3 (1–0)
Gólszerzők: Szabó Koppány (3), Petroff, illetve Juhász D., Bognár B., Büki
A teljes mérkőzés visszanézhető az alábbi linken:
Fotó: Borhi Mihály – TFSE
Tabella: MLSZ
Gratulálunk srácok, csak így tovább!