Férfi NBI Futsal

Visszavágott a Berettyóújfalu!

Forrás: MVFC Facebook

Férfi futsalcsapatunk a Kistarcsa elleni győzelmet követően Berettyóújfaluba utazott, ahol a pár héttel ezelőtti bravúrt ismételték volna meg – akkor 6–5-ös arányban múltuk felül a berettyóiakat. A bihariak azóta az Újpest ellen is vesztesként hagyták el a pályát, viszont a Kecskeméttel szemben az egyik pontot már meg tudták menteni.Trencsényi mester tanítványai a tabella ötödik, mi pedig a nyolcadik helyéről várhattuk az összecsapást.

Nagy elánnal vetette bele magát a mérkőzésbe az MVFC, nagy nyomást helyezett ránk – a harmadik percben Kártik Zsombor révén meg is szerezték a vezetést. A gól után kissé fel tudtunk lélegezni, előttünk is adódtak helyzetek – sokáig egy gólon tudtuk tartani a Mezei-Villt. A hazai fölény azonban a félidő vége felé közeledve már az újabb találatokat is meghozta, előbb Nagy Imre, majd Rábl János szerzett gólt, így magabiztos előnnyel kezdhette a második félidőt a Berettyóújfalu.

A szünet után már kevésbé tudtuk tartani a lépést a hazaiakkal, Kártik ismét korán szerzett találata, majd a héten – Kecskeméten – visszatérő Sidnei gólja végleg megnyugtathatta Trencsényi Jánost és csapatát. Az újabb gólok ismét csak a találkozó végéhez közeledve jöttek, Szabó Péter növelte hatra az előnyt, majd zárásként Sidnei lőtt a vendégek kapujába.

Az MVFC tehát magabiztosan vágott vissza a november elején elszenvedett vereségért, amivel a harmadik helyre léptek előre.

Ezúttal nem bírtunk a berettyóiakkal.
Forrás: MVFC Facebook

Futsal NBI, 13. forduló

Végeredmény: MVFC BERETTYÓÚJFALU – TFSE-BESTRONG 7–0 (3–0)

Folytatás december 6-án hazai pályán a Veszprém ellen!

Hajrá srácok, hajrá TFSE!!

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!