Kosárlabda Női NBI/A

Visszatekintő #3

Németh Alma sikeres hárompontosa a PEAC ellen!

Női kosárlabdacsapatunk 2020/2021-es szezonjára visszatekintő rovatunk harmadik részében újabb öt mérkőzést mutatunk be.

2020 decemberét még győzelemmel kezdték meg lányaink, azonban a ZTE elleni sikert követő három mérkőzésen nem sikerült felülkerekednünk ellenfeleinken.

A soron következő mérkőzésünkön hazai pályán fogadtuk a PEAC-Pécs együttesét. A pécsiek ellen két héttel ezt megelőzően léptünk pályára legutóbb, akkor magabiztos baranyai siker született. A múltkorival ellentétben már a találkozó elején magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést és az első negyedet kilenc pontos előnnyel zártuk. A nagyszünetre változatlan különbséggel mehettek pihenni a csapatok, viszont a harmadik negyedben ismét lendületbe jöttünk és a jó védekezésünknek is köszönhetően végül visszató tudtunk vágni a pécsieknek.

Végeredmény: TFSE-MTK – PEAC-Pécs 83-62 (26-17, 16-16, 23-11, 18-18)

Chanise Jenkins a pécsi védők gyűrűjében.
Forrás: Nagy Péter János

A pécsi diadalt követően a Vasas otthonába látogattunk. A tavalyi esztendőhöz képest sokat erősödött a piros-kék együttes, így semmiképpen sem mehettünk biztosra a győzelmet illetően. Ennek megfelelően az első félidő fordulatokkal teli játékot hozott és csupán egy pontos előnnyel mehettünk a nagyszünetre. Ekkor már érezhető volt, hogy egy igazi egylabdás mérkőzés van kikerekedőben, ami végül be is igazodott. A hazaiak a találkozó vége felé tíz pontos hátrányból tudtak visszazárkózni, de végül Alisia Jenkins sikeres büntetőjének köszönhetően egy ponttal legyőztük a Vasas csapatát!

Végeredmény: Vasas Akadémia – TFSE-MTK 82-83 (24-17, 15-23, 20-24, 23-19)

Bernáth Réka a kiélezett szituációkban is képes volt klasszis teljesítményt nyújtani!
Forrás: mkosz.hu

A karácsonyi szünet után egyből folytatódtak a bajnokság küzdelmei. Az ünnepi felfrissülés és a sorozatban megszerzett két győzelmet követően eltökélten vártuk a Cegléd elleni összecsapást!

A vendégek jól kezdték a találkozót, azonban egy idő után görcsössé váltak, mi pedig annak ellenére tudtuk tartani a lépést velük, hogy a játékunk képe jócskán elmaradt a várttól. A lányok szíve azonban a helyén volt és a szoros első félidő után a másodikban már nem férhetett kétség a győzelmünket illetően!

Végeredmény: TFSE-MTK – VBW CEKK Cegléd 71-57 (12-15, 25-14, 21-17, 13-11)

Alisia Jenkins a párharcok többségéből győztesen került ki!
Forrás: Nagy Péter János

A naptári év utolsó összecsapásán az ELTE-BEAC csapatát fogadtuk a Városmajorban. Balogh Judit tanítványait az idei szezonban egyszer már le tudtuk győzni, a cél pedig ez alkalommal se lehetett más. Az első negyedben alaposan megleptek minket a vendégek, hiszen hat ponttal elléptek tőlünk, azonban a félidőre ebből mindössze egyet tudtak megtartani. A találkozó kimenetele szempontjából végül a harmadik játékrész volt a döntő, ugyanis 22-8-as arányban sikerült megnyernünk ezt a negyedet és ezzel győzelemmel búcsúztattuk az óévet!

Végeredmény: TFSE-MTK – ELTE BEAC Újbuda 82-64 (17-23, 22-17, 22-8, 21-16)

Kovács Vanessza küzd a BEAC védőivel.
Forrás: Nagy Péter János

A sikeres óévbúcsúztatás és a zsinórban megszerzett negyedik győzelmet követően a 2021-es esztendőnek Cegléden kezdtünk neki. A pest megyei együttes ellen decemberben vívtunk meg utoljára, ahol 14 pontos győzelmet zsebeltünk be. A kezdésünk finoman szólva sem sikerült úgy ahogy azt a lányok eltervezték, hiszen már az első negyed során közel tíz pontos előnyre tett szert a hazai gárda. A gyengébbre sikerült első félidő után magasabb fokozatba tudtunk kapcsolni, de a győzelemhez szükséges extra teljesítmény sajnos hiányzott a végén. Ezzel a vereséggel pedig megszakadt a négymeccses győzelmi sorozatunk.

Végeredmény: VBW CEKK – Cegléd TFSE-MTK 93-89 (27-18, 22-19, 26-28, 18-24)

Fiatal reménységünk Király Andi meccsről meccsre egyre magabiztosabban játszik!
Forrás: mkosz.hu

Visszatekintő rovatunk negyedik része hamarosan érkezik.

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!