Egyetemi sport Futsal

Victory Cup összefoglaló

Az alábbiakban egyetemi futsalcsapatunk vezetőjének, Nemes Martinnak az összefoglalóját olvashatjátok:

„Nagyon vártuk már az újabb egyetemi tornát a Kek-es siker után, de egyáltalán nem indult olyan könnyen mint vártam. A torna előtti napokban sérülés és betegség miatt több ember sem tudta vállalni a vasárnapi kupát így újabb egyetimástakkal indultunk el.November 7-én vasárnap reggel 9-kor az az azerbajdzsáni nagykövetség tartott hivatalos megnyitót, majd kezdődtek a csoportmeccsek.Az első meccsen még eggyel kevesebben, mezőnyjátékossal a kapuban álltunk ki 4+1-ben az 5+1-es BME ellen, akiket még így is sikerült 2-1-es arányban legyőznünk. Következő meccsen a Metropolitant múltuk felül 5-2-re , majd a Semmelweis legjobbjai ellen játszottunk egy nagyon jó meccsen 2-2-es döntetlent ami nekünk csoportelsőséget ért. Fontos megemlíteni, hogy az első meccs után megérkezett a kapusunk így az összes meccset csere nélkül játszottuk végig.Mivel két 4 fős csoportba osztották az egyetemeket, így már az elődöntőben a másik csoport másodikával játszottunk, akik egy azerbajdzsáni egyetemet képviseltek. Sikerült őket is magabiztosan megverni 5-1-re, így már a döntőben találtuk magunkat, ahol az ELTE futsalosai vártak ránk. Tudtuk, hogy nehéz meccs vár ránk hiszen már fáradtunk is rendesen és tudtuk, hogy az Elte-nek nagyon erős csapata van. 0-0-as félidő után megszereztük a vezetést és egészen az utolsó percig tartottuk is az eredményt, ahol végül egy nagyon szerencsés megpattant lövést követően egyenlítettek ki, de a meccs összképét nézve egy igazságos döntetlen született. Ezután pedig következett a 7-es párbaj, ahol most sajnos nem volt szerencsénk és alul maradtunk.Nagyon sajnáltam az elvesztett döntőt, hiszen a torna fődíja egy 3 napos Azerbajdzsáni út volt, de büszke vagyok a csapatra, mert most először együtt játszva , egész nap csere nélkül elmondhatjuk, hogy veretlenül lettünk másodikak.”

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!