Férfi futsalosaink egy hét kényszerszünet után ismét pályára léphetnek! A múlt hét során került volna megrendezésre a Berettyóújfalu ellen találkozónk, azonban a mérkőzés halasztásra került, így valamelyest több idő jutott a Veszprém elleni felkészülésre.

Forrás: MLSZ
A veszprémiek tavaly kupagyőzelemig és bajnoki bronzéremig jutottak, és az idei szezonban is begyűjtöttek már egy komoly skalpot. A bajnokság nyitókörében némileg meglepetésre 6-5 arányban tudtak diadalmaskodni a bajnoki címvédő Haladás együttese ellen. Ezt követően, viszont hasonlóan nagy szenzáció volt a Nyírgyulaj csapatától elszenvedett vereség. A folytatásban egy kiütéses győzelem Újpesten, majd pontosztoszkodás Kecskeméten a Veszprém eddigi mérlege.
Ezzel szemben mi a korábban említett okok miatt négy meccs helyett csupán hármat tudtunk lejátszani, a nevünk mellett pedig egy győzelem és két vereség áll.
Ezek fényében a papírforma alapján a hazai győzelemre van nagyobb esély, de jó példa arra a Nyírgyulaj győzelme, hogy az előzetes esélyek nem mindig mérvadóak!

Forrás: MLSZ
A találkozó 18:30-kor kezdődik, a helyszín pedig Veszprém, Március 15 Sportcsarnok!
Hajrá srácok! Hajrá TFSE!!