Kosárlabda Női NBI/A

Vérre menő küzdelemben, hosszabbításban maradtunk alul!

A Vasassal vívott csata a szó szoros értelmében vérre menő küzdelemet és hosszabbítást hozott!

Fotó: Borhi Mihály – TFSE

Akik nem látták a mérkőzést azt hihetik költői túlzás, pedig nem! A feldobást követően az első negyedben már látni lehetett a csapatokon, hogy beleadnak apait anyait a küzdelembe, de nem itt vált izgalmassá a találkozó (17-21). A második etap meglepően kevés pontot de annál több harcot hozott. Mind a két oldalon sok volt a kihagyott helyzet de végül összesen 9 pontot szereztek a csapatok és lányaink csupán 2 pontos hátránnyal vonultak a félidei pihenőre (28-30).

Fotó: Borhi Mihály – TFSE

A második játékrész elejét egyértelműen Magyar Biáék uralták! A 3. negyedben majdnem ugyanannyi pontot szereztek mint az előző kettőben összesen (50-40). A mieink feltámadását az ellenfélé követte és ezek mellé társult jónéhány játékmegszakítás ahol le kellett cserélni a vérző játékosokat.

Fotó: Borhi Mihály – TFSE

Végül nem az utolsó 10 percben dőlt el a mérkőzés! Az alábbiakban a wbasket.hu beszámolóját olvashatjátok:
A Vasas azonban egy pillanatra nem adta fel és új lendületet tudott venni. Az első három percben nem találtak be a hazaiak és ez idő alatt 50-47-re felzárkózott Milos Pavlovic együttese. Németh Alma ugyan megtörte a TFSE kosárcsendjét, de 52-49-nél már így is hazai időkérés állította meg a játékot. Hullámzó játékrész alakult ki, ekkor azonban még négy perc volt vissza a rendes játékidőből.

Fotó: Borhi Mihály – TFSE

A TFSE sem hagyta magát és az utolsó percbe érve még 66-61-re újra ellépett. A végjátékban viszont Papp Dia triplájával és Pusztai Petra duplájával kiegyenlített a Vasas, így 66-66-ról jöhetett a hosszabbítás. A ráadás első találata Elly Pavel nevéhez fűződött, eközben a Vasas bosnyák válogatott játékosa Sara Heljic térdsérülést szenvedett és le kellett cserélni. A nehéz helyzet ellenére a Vasas Papp Dia triplájából új erőt meríthetett, majd innen Madár Eszter és Pusztai Petra erősítette meg a vendégek előnyét. Lélektanilag óriási fölényben volt ezzel a Vasas. A TFSE még 75-73-ra felzárkózott, de erre válaszul az extraklasszis vezérként csapata élére álló Papp Dia egy újabb triplát értékesített. A hosszabbítás összességében végig a Vasasé volt, mely 82-74-es sikert aratott és lépéselőnybe került a rájátszásért zajló versenyfutásban.

Forrás: MKOSZ

Magyar Bia értékelése a mérkőzést követően:
„Mind a két csapat hatalmasat küzdött, valósággal vér folyt a pályán. Jól tudtuk, hogy a Vasas egy olyan csapat, melyre az utolsó másodpercig figyelni kell. A rendes játékidő végén mi irányítottunk, azonban felzárkóztak a vendégek. Nem figyeltünk a csapat hibáinkra, ami megbosszulta magát. A hosszabbítást a Vasas kezdte jobban, zárásként pedig az egész mérkőzésen jól játszó Pusztai Petra adta meg a kegyelemdöfést. Jobbulást kívánok Sara Heljic-nek!”

TFSE – Vasas Akadémia 74-82 (17-21, 9-9, 24-10, 16-26, 8-16)

Budapest, MTK Kosárlabda Csarnok
Földházi T., Nyilas I,, Sörlei A. (Gorka Sz.)

TFSE-MTK: Theodoreán 7/3, Tapley 9, Jenkins 18/6, Király, Dúl 5/3. Csere: Herman, Pavel 19, Németh 16, Burján.
Vasas Akadémia: Heljic 4, Papp 18/9, Pusztai 22/3, Tóth 10, Madár E. 8. Csere: Bach 5/3, Budácsik 2, Smailbegovic 13/9, Salamon.

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!