Futsal Női NBI

Vereség az évnyitón!

Fotó: Derencsényi István

Női futsalcsapatunk a DEAC ellen, idegenben kezdte meg a 2022-es esztendőt. A lányok előtt komoly erőpróba állt, hiszen a bajnokaspiránssal szemben kellett helytállniuk.

Az összecsapást végül – esélyeshez méltó módon – a hazaiak nyerték, azonban mindenképp ki kell emelni, hogy mindössze két cserével érkeztünk Debrecenbe és így is sikerült sokáig megnehezítenünk a civis városiak dolgát.

Fotó: Derencsényi István
Az alábbiakban a DEAC.hu összefoglalóját olvashatjátok:

A DEAC női futsalosai a 2022-es esztendő első bajnokiján a sereghajtó TFSE együttesét látták vendégül. Quirikó Vivien tanítványai az ősszel 10-0-ra diadalmaskodtak a fővárosiak otthonában, és szerencsére most sem fukarkodtak a gólokkal.

Ahogy azt várni lehetett, már rögtön a kezdés után magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést. Horváth Viktória veszélyes lövéseit jegyezhettük fel az első percekben, majd egy szép kényszerítő végén Krascsenics Csilla próbálkozását védte Császár Anikó. A hatodik minutumban szereztük meg a vezetést, ekkor Fülöp Diána lökete a kapu jobb alsó sarkában kötött ki. Nem sokkal később Krascsenics Csilla duplázta meg a fórunkat. A szünetig még akadtak ígéretes kísérleteink, de Császár nagyokat hárított, így az eredmény nem változott.

A térfélcserét követően Krascsenicsnek volt balszerencséje, ugyanis a bombája a kapufán csattant. Egy berúgás után Üveges Katalin villant meg, ezzel 3-0-ra módosult az állás. Nem kellett sokat várnunk az újabb találatra, a 24. percben Krascsenics lőtte ki a bal alsót. A másik oldalon Dióssy Dorottya dolgoztatta meg Torma Lillát, ám kapusunk kitenyerelte a próbálkozást. A folytatásban egy kapu előtti bizonytalanságot büntetett meg Krascsenics. Horváth és Gajzágó Flóra is néhány centit tévedett, mindkét játékosunkkal a kapufa babrált ki. A 6-0-s végeredményt Tóth Anita állította be a 39. minutumban.

Listavezető együttesünk – ahogy azt reméltük – magabiztos játékkal tartotta itthon a háron pontot. Üveges Katalinék vasárnap Berettyóújfaluban vívnak kupameccset.

NBI 9. forduló

Végeredmény: DEAC-TFSE-Bestrong 6-0 (2-0)

Gólszerzők: Fülöp (6.), Krascsenics (8., 24., 27.), Üveges (23.), Tóth A. (39.)

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!