Férfi NBII Futsal

Vereség az ELTE ellen!

Férfi futsalcsapatunk a múlt heti 4-4-es Újpest elleni döntetlennek köszönhetően már matematikailag is bebiztosította a hőn áhított bajnoki címet és ezzel együtt az NB1-be való feljutást. Az utolsó előtti, ELTE elleni mérkőzésnek tehát már bajnokként vághattunk neki.

Egyetemi riválisunkkal a rájátszás során egyszer már megmérkőztünk hazai környezetben, ahol egy kimondottan nehéz találkozón, végül magabiztosan felül tudtunk kerekedni ellenfelünkön.

A biztos feljutás és bajnoki cím tudatában Csernai Gábor vezetőedzőnk igyekezett olyan játékosoknak is lehetőséget biztosítani, akik a szezon során kevesebb játékpercet kaptak. Így fordulhatott elő az is, hogy a mindössze 18 éves Maár Zsombor személyében egy újoncot is avattunk, aki egyebek mellett az U20-as bajnokcsapatunk hálóőre is.

A találkozó sajnos nem éppen úgy kezdődött, ahogyan mi azt elképzeltük, hiszen rögtön az elején megszerezte a vezetést a hazai együttes. A válaszra azonban nem kellett sokat várni, a bekapott gól után két perccel Szentjóby Krisztián egyenlített ki.

A következő bő öt percben igen komoly fölénybe tudtunk kerülni és a helyzetkihasználással sem adódott problémánk, így gyorsan el is léptünk két góllal. Ezt azonban nem sikerült megőriznünk és a hazaiak viszonylag gyorsan vissza is jöttek a mérkőzésbe. A szünetre tehát döntetlennel mehettek pihenni a felek.

Első félidő: ELTE-BEAC – TFSE-SZERTARSPORT.HU (3-3)

A második félidő első tíz perce nem hozott sok izgalmat, de utána igencsak felgyorsultak az események. A 28. percben ismét az ELTE-nél volt az előny, amit alig öt perc leforgása alatt még két góllal növeltek.

A 34. percben Sóvári Beninek köszönhetően tudtunk szépíteni, ezzel pedig nyílt egy halvány reménysugár a döntetlen kiharcolására, de három perccel a mérkőzés vége előtt az újabb hazai találat azt jelentette, hogy hosszú idő után ezúttal vesztesen hagyjuk el a pályát.

Végeredmény: ELTE-BEAC – TFSE-SZERTARSPORT.HU (7-4)

A vereség ellenére semmi okunk a búslakodásra, hiszen a múlt héten már eldőlt, hogy jövőre az NB1-ben fog szerepelni a csapat!!

A következő héten kerül sor a szezon utolsó összecsapására a REAC ellen! Fontos megjegyezni, hogy a találkozó nem a Fáy utcai csarnokban, hanem a Gabányi László Sportcsarnokban lesz!

Legyünk minél többen és ünnepeljük együtt a bajnokcsapatot!!!

Hajrá Srácok!!

Hajrá TFSE!!