Vasárnap este játszotta a nyitómérkőzését, a TFSE-MTK Női kosárlabda csapata, az UNI Győr MÉLY-ÚT otthonában. 100 néző előtt játszottak sokáig kiélezett és pontgazdag mérkőzést.
Az első nagy iramú negyedet sikerült megynyernünk 21-25 arányban. Ám nem örülhettünk igazán, hisz a játékrész során megsérült két kulcsjátékosunk, Nevena Markovic és Katona Szidónia.
A második negyedben hol a vendég, hol a hazai csapat szerzett kosarat, így egy jó ideig nem is adtuk ki a kezünkből a vezetést. Viszont a nagyszünet előtti hajrában a győriek jobban tudták érvényesíteni a játékuk és időntúli büntetőivel át tudta venni a vezetést.
Félidő: 46-45

A második félidőt két sikeres triplával kezdte a házigazda. Ezt követően nagy kapkodás jellemezte mindkét csapat játékát, ezáltal nem igazán érkeztek a pontok. A kosárcsendet a győri csapat tudta megtörni, és ezt a hullámot meglovagolva 22-11-re megnyerte ezt a negyedet.
Az végső felvonást a TFSE-MTK kezdte egy 5-0-ás szériával és 7 pontra meg is közelítette a kisalföldi gárdát. Ezután sajnos átvették a hazaiak az irányítást, így egy kisebb adok-kapok után Bernáth, Németh és Dul kosaraival ismét 5 pontra tudtunk feljönni. A mérkőzés hajrájában viszont már nem engedte át az irányítást a győri egylet, így a végeredmény: 91-82 az UNI Győr MÉLY-ÚT javára.
A mérkőzést követően Magyar Bianka értékelte a találkozón látottakat: „A csapatjátékunk lehetett volna jobb is, a tizenhárom gólpassz ugyanis kevés, ezt a számot legalább húszig kell feltornáznunk meccsenként. Lépésről lépésre haladva kell fejlődnünk csapatszinten. A mentális erő ott lakozik csapatunkban, s külön öröm, hogy két fiatal magyar tehetség, Dúl Panka és Bernáth Réka remek teljesítményt nyújtott.”

A TFSE-MTK legeredményesebb játékosa a három triplát is hajító Bernáth Réka volt 24 ponttal, a két Jenkins, Chanise és Alisia 23, illetve 22 pontot szerzett. A TFSE-MTK hölgyei szerdán a Csata csapatát fogadja a Városmajorban a bajnokság második fordulójában.