Kosárlabda Női Magyar Kupa

Velünk mindenkinek számolnia kell – bronzmeccsen folytatjuk!

Az elképesztő hajrá ellenére sem sikerült kiharcolni a döntőbe jutást a Győr ellen.

A feldobást követően egyből sikerült elhoznunk a labdát és az ezzel adódó lehetőséggel is éltünk, a negyeddöntő első tripláját Dúl Panka jegyezte, amire Kiss Virág válaszolt a túloldalon. A Győrnek sem kellett a szomszédba menni, ha távolikról volt szó és sajnos ezzel sűrűn éltek is. Palánk alatt szintén nehéz dolgunk volt és amikor először kúszott 10 pontra a különbség kihívónk javára, Hegedűs Péter időt kért, hogy rendezhesse a sorokat. Minden igyekezet ellenére sem tudtuk csökkenteni a hátrányt, ami a negyed végére 13-ra nőt.

A második felvonás elején sem könnyítette meg a dolgunkat a zöld-fehér együttes, minden hibánkat kegyetlenül megbüntették. Szűk 15 perc játékot követően 20 egységgel mentek előttünk. Több, mint 3 percen át nem találtunk be és már-már úgy tűnt, nem tudunk 10 pont fölé kúszni, Szabó Fanni újfent trojkával jelentkezett. Cziczás László csapata a nagyszünetre 21-re növelte a felek közötti differenciát.

Vezetőedzőnknek mélyen a tudástarsolyba kellett nyúlnia a második félidőre, hogy közeledni tudjunk. Küzdeni akarásnak senki nem volt híján, de ami nekik összejött, az nálunk kimaradt. Sokáig taktikai csata folyt a pályán és bár ez a szakasz közel sem volt annyira pontgazdag, mint az előzőek, így is sikerült 5-öt faragnunk a hátrányból, 43-59-cel fordultunk a zárónegyedre.

Repülőrajtot vettünk, 6-0-val indítottunk, és elképesztő iramban kezdtünk közeledni, alig 3 és fél perc alatt 10-re csökkent a differencia! Elképesztő rohanás volt a pályán, minden labdára vetődtek a mieink és ennek az lett a vége, hogy a rengeteg megharcolt labda VÉGRE utat talált a gyűrűbe, bő 3 perccel a vége előtt 60-64 állt az eredményjelzőn. Ekkorra felrobbant a csarnok, a táborok önkívületben buzdították sajátjaikat, 59 másodperc volt még vissza, amikor már csak 3 egység választotta el a csapatokat. Legnagyobb bánatunkra, hiába küzdöttek erőn felül a lányok, végül a Győr jutott be a döntőbe.

Kifejezetten büszkék lehetünk a mieinkre, hiszen nagyon nagy hátrányt ledolgozva izzasztották meg a kisalföldieket. Holnap folytatás a bronzmérkőzésen, ahol a Pécs – DVTK vesztesével nézünk majd szembe!

TFSE-MTK – SERCO UNI Győr 67-74 (17-30, 11-19, 15-10, 24-15)

Magyar Kupa – elődöntő
Pécs, Lauber Dezső Városi Sportcsarnok
Játékvezetők: Györfy Rúben, Pozsonyi László, Jankovics Viktor Zsolt (Téczely Tamás Ferenc)

TFSE-MTK: Pusztai 12/6, Prechtel 11/3, Szabó 19/6, Manis 8, Dúl P. 9/6. Csere: Gábor-, Dúl T.-, Király-, Tóth 8.

SERCO UNI Győr: Kiss 25/3, Dubei 3, Dombai 17/9, Garbin 13/9, Telenga 10. Csere: Ruff-Nagy-, Goree-, Bach 6.

Szép volt lányok!

Fotó: Borhi Mihály – TFSE