Kézilabda Női NBII

Végletekig kiélezett döntetlen

Hétközi bajnokit játszott női kézilabda csapatunk az NBII-ben, február 12-én az ÓKSI-RÉV otthonában léptek pályára a lányok 19 órai kezdettel. A hétvégi győzelmet követően kellő önbizalommal készültek erre a találkozóra, igaz nem sok lehetőség adódott a pihenésre, de ez sem szegte kedvét az együttesnek.

Az első játékrész azonban kissé döcögősen indult, a védekezés nem működött olajozottan. Kevés gól jellemezte a félidőt, és nem is alakult ki nagy különbség, 12:10-es hazai vezetéssel vonulhattunk pihenni.


A második félidőben azonban hamar sikerült egyenlíteni, és innentől szinte teljesen fej-fej mellett haladtak felek. Sajnos itt nem mehetünk el szó nélkül a minősíthetetlen bíráskodás mellett, amely merőben befolyásolta a végkimenetelt. Az előbbi állítást tökéletesen alátámasztja a 14 darab 2 perces kiállítás, a 11 darab 7 méteres, valamint a sporttársak a passzív játék fogalmával is enyhén szólva hadilábon álltak.
A lefújáskor végül 24:24 állt az eredményjelzőn, így 1 pontot sikerült elhozunk idegenből, amely még értékes lehet a végelszámolásnál.


Mindeképpen kiemelendő Csóka Eszter teljesítménye, aki remekül szállt be, 4 találatig jutott, valamint több 7 méterest is kiharcolt, továbbá a védekezésben is remekül helyt állt. Ugyanilyen remek formában kézilabdázott Ragó Rebeka is, szélsőnk 3 gólig jutott, és szintén temérdek hetest kiharcolt, amelyeket Pasqualetti Laura értékesített is, ő 6 találatot tett a közösbe az este folyamán.

Ezzel az eredménnyel a tabella 8. helyét foglaljuk el, de semmi sincs veszve, akár még a második hely is elérhető a maradék 9 mérkőzésen. Nicsenek nagy különbségek, és ha a csajok hozzák ezt a teljesítményt, minden okunk megvan még a legemerészebb álmokról is fantáziálni.


A következő fordulóban február 22-én hazai környezetben fogadjuk az Inárcs-Örkényt. Nagyon fontos, hogy minél többen kilátogassanak a Zágrábi utcába, hiszen aznap kettős mérkőzést rendezünk, a férfiak 4 órától a hölgyek 6 órától játszanak.

Várunk mindekit szeretettel!

Hajrá TFSE!