Kosárlabda Női NBI/A

Végig vezetve, magabiztos játékkal törtük meg a DKKA három mérkőzés óta tartó győzelmi szériáját!

Nagyon fontos sikert arattunk a királyok városában, miután végig a kezünkben tartva az irányítást nyertük meg a rangadót.

Jó előjelekkel várhattuk a találkozót, hiszen bravúros győzelmet arattunk a Sopron felett, bár azután Szekszárdon nem tudtuk megismételni ezt a sikert. A Dávid Kornél Kosárlabda Akadémián viszont három meccs óta nem találtak fogást az ellenfelek, így magabiztosan vártak minket Székesfehérváron.

A viadal egy 7-0-s rohammal kezdődött, miután Lauren Manis kosarai után Dúl Panka találatai érkeztek. Ezután a DKKA is megérkezett a mérkőzésbe, majd mindkét oldal letámadásos védekezést mutatott be. Kisebb fejetlenséget követően Szabó Fanni triplája zárta akciónkat, mely után hazai időkérés következett 7-16-nál. Ezután Ashten Prechtel és Kókai Patrícia is távolról volt eredményes. Ellenfelünknél Strong Asia játszott élesen, de elégedettek lehettünk az első negyedben nyújtott teljesítményünkkel (16-24).

Jól kezdtük a második etapot is, így hamar kétjegyű lett az előnyünk. Faultok terén korán begyűjtöttük a negyedik hibánkat, ekkor még hét perc volt vissza a félidőig. Szabó Fanni két hárompontosával már 14 egység volt a fórunk, de nem adta fel a DKKA, ők is távolról tüzeltek. Ekkor egy közel tökéletes széria következett és nagyon magas színvonalú játékot láthattak a kilátogatók, mikor is mindkét oldal távoli dobásai pontosak voltak. Ashten Prechtel pontjaival zártuk a játékrészt, aki 17 egységet jegyzett már ekkor. Lepattanók, szerzett labdák és legfőképp gólpasszok terén múltuk felül a fehérváriakat az első felében a küzdelemnek.

40-51-ről folytattuk a derbit a nagyszünet után, amit ismét kosárral indítottunk Pusztai Petra révén. Védekezést váltottak kihívóink, ami számukra volt kedvező és elkezdett olvadni az előnyünk. Ekkor Ashten Prechtel, majd Dúl Terka értékes pontjaival lett közte ismét 15. Az első félidőben kiemelkedően játszó Marisa Makenna szerzett büntetőből pontot, ami neki már a 16. volt ekkor. Ez viszont nem maradt válasz nélkül, Dúl Pankáé volt az utolsó szó.

A záró játékrészben Lauren Manis és Tóth Franka trojkái után már 22 egységnyi fórunk volt. Centerünk, Ashten palánk alatt áthúzott kosarával 22. pontját szerezte meg, a viadal pedig eldőlni látszott kevesebb, mint négy perccel a záró sípszó előtt. Kicsit még kozmetikázták a csapatok az eredményt, így 93-69-re diadalmaskodtunk egy nagyon fontos találkozón, végig vezetve jó teljesítményt nyújtva. Laufer Gabriella és Marisa Makenna 39 pontot szereztek együttesen ellenfelünk oldaláról, mi pedig csapatként alkottunk nagyot, miután több paraméterben is, de gólpasszokban abszolút felülmúltuk a hazaiakat. Öten is tíz pont felett zártak nálunk, és két játékosunk is közel volt a két számjegyhez.

Ezzel az eredménnyel jelenleg hetedikek vagyunk a tabellán, de sikerült elszakadnunk a minket követőktől. Bízunk benne, hogy tartósan önbizalmat ad ez a győzelem a hölgyeknek!

Dávid Kornél KA – TFSE-MTK 69-93 (16-24, 24-27, 14-17, 15-25)

Női NB I. A-csoport
Székesfehérvár, Alba Regia Sportcsarnok
Varga-Záray Katalin, Jankovics Viktor Zsolt, Gruber Nikolett Lilla (Reisz Péter)

Dávid Kornél KA: Takács 6, Hegedűs 9/3, Varga 4, Marisa 18, Laufer 21/9. Csere: Katona 2, Szücs, Milis, Drávecz 1, Strong 8, Dávid, Papp.
TFSE-MTK: Kókai 10/3, Pusztai 8, Prechtel 25/9, Manis 15/3, Dúl P. 10. Csere: Vigh, Dúl T. 4, Király, Szabó 9/9, Tóth 12/6.

Fotó: Schwanner Róbert – DKKA
Tabella: MKOSZ

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!