Férfi MEFOB Kosárlabda Női MEFOB

Véget ért az alapszakasz, győzelmekkel indítottunk a rájátszásban!

Kosárlabda MEFOB együtteseink számára véget értek az alapszakaszbeli küzdelmek, mindkét csapatunk a Szombathellyel folytatja rájátszásban.

Boros Zoltánék a Miskolci Egyetemtől elszenvedett vereséget követően nem tudtak győzelmet aratni az utolsó két fordulóban. Előbb a DEAC-cal mérték össze tudásukat, az idegenbeli találkozó kétszeri hosszabbításba torkollott, miután a házigazdájuk az utolsó pillanatban egyenlíteni tudott.

A hosszabbítás első felvonása nem vezetett eredményre, de sajnos a második már igen, itt 10 egységgel tudott jobb lenni a DEAC. Vezetőedzőnk így értékelte a látottakat: “Gyakorlatilag a rendes játékidőben 39 percig vezettünk és sajnos hosszabbítás lett végül belőle. Aztán még egy hosszabbítás, de utána már elfáradtunk teljesen és megérdemelten nyerte meg a második hosszabbítást valójában és ezzel a mérkőzést is a DEAC. Gratulálunk nekik és sok sikert a továbbiakban!”

DEAC – TFSE 108-98 (17-25, 23-15, 19-25, 21-15,10-10,18-8)

Az utolsó fordulóban még nem veszett el minden remény, ha a BME ellen sikerült volna minimum 3 ponttal nyerni (mert az előző párharc 65-67-tel ért véget), akkor sikerült volna megcsípni a 4. helyet, de sajnos nem így lett. Pedig az első etapban magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést és sikerült ellépni 3 egységgel, ám még a nagyszünet előtt fordítottak a hazaiak és bár a harmadik felvonásban sikerült faragni a hátrányból, nagy bánatunkra csak kozmetikázni tudtunk az eredményen.

BME-MAFC – TFSE 89-74 (18-21, 24-14, 19-21, 28-18)

Ezzel az utolsó vereséggel biztossá vált, hogy a rájátszásban legjobb esetben a 9. helyet szerezhetik meg, ehhez pedig a Szombathelyet kell két vállra fektetni. A SzOESE 10 győzelemmel és 6 verséggel, míg a mieink 6 győzelemmel és 8 vereséggel zárták a csoportjukat, a Vas vármegyei brigádnak mégsem sikerült nyernie hazai pályán.

10 perc játékot követően 17-17 szerepelt az eredményjelzőn, majd a második negyedben 4 ponttal vettük át a vezetést. A félidőt követően újult erővel támadott a Szombathely, de a harmadik etapban csak 1, míg a záróban 2 egységet tudtak zárkózni, így az első összecsapás 70-71-es TFSE sikerrel zárult!

SzOESE – TFSE 70-71 (17-17, 17-21, 19-18, 17-15)

Szomorú hír, hogy Kováts Gabriella együttese elvesztette veretlenségét az alapszakasz utolsó fordulójában. A 13. fordulóban hazai pályán diadalmaskodtak a SOTE ellen, ahol magabiztosan növelték előnyüket az első három negyedben.

Vezetőedzőnk a párharc végén így nyilatkozott: “Tudtuk, hogy kemény mérkőzésre számíthatunk, előző nap minden játékosom pályára lépett valamely bajnokságban, nem voltak frissek a lábak. Ettől függetlenül mindig volt olyan, aki magára tudta vállalni a játékot az adott percekben, és ez a csapatunk legnagyobb motorja, mindenki másban kiválóság és azt bele is pakolja a közösbe. Köszönjük a SOTE-nak a remek mérkőzést!”

TFSE – SOTE 70-62 (23-17, 19-13, 21-15, 7-17)

Majd jött a záróforduló, ahol több sebből vérző lányaink kikaptak a DEAC otthonában. Az első félidőben 8 pontos előnyre tettek szert a hazaiak és a folytatásban erre nem sikerült ellenszert találni. Kováts Gabriella értékelése a lefújást követően:

“Tét nélkül érkeztünk, sérültekkel, túlélésre játszva, ehhez társult egy botrányos dobószázalék ebben a szép keddi éjszakában. Nem tartom relevánsnak ezt a mait, de gratulálok a DEAC-nak mert jól játszottak a mai napon! Köszönöm az sajátjaimnak az akaraterejüket és boldogok vagyunk természetesen, hogy csoportelsőként folytathatjuk.”

DEAC – TFSE 67-58 (10-8, 18-12, 17-18, 22-20)

A lányok célja idén sem változott, cél a négyesdöntő, hogy hazai pályán küzdhessenek meg a bajnoki címért! Ehhez előbb nekik is a Szombathelyen kell átverekedniük magukat, amihez egy lépéssel közelebb kerültek, ugyanis vendégként 60-95-re győzték le a SzOESE-t. Végig uralva a pályát, minden negyedet megnyerve indulhattak útnak haza, ám a diadalt beárnyékolja Kelemen Barbara sérülése, akinek ezúton is mielőbbi jobbulást kívánunk!

Kováts Gabriella: “Igazából szeretnék gratulálni minkét csapatnak, mert voltak izgalmas pillanatok itt is és ott is. Nyilván egy nagy lépéssel előrébb kerültünk a célunkhoz, de azért van egy hazai visszavágó és hát jobbulást kívánunk a Barbónak.”

SzOESE – TFSE 60-95 (18-22, 11-30, 17-21, 14-22)

A visszavágókra jövő hét hétfőn este (04.14.) kerül majd sor, a hölgyek 19:00-kor, míg a fiúk 20:30-kor kezdenek.

Női MEFOB rájátszás 1. forduló, visszavágó (04.14. 19:00)
TFSE – SzOESE
Testnevelési Egyetem L2 Terem, Budapest

Ffi MEFOB rájátszás 1. forduló, visszavágó (04.14. 20:30)
TFSE – SzOESE
Dr. Koltai Jenő Sportközpont, Budapest

Gratulálunk a győzelmekhez és sok sikert mindenkinek!

Fotó, tabella: MKOSZ