Férfi NBI Női NBI Röplabda

Utolsó Kettős Rangadó 2022-ben!

Női és férfi röplabdacsapatunk vasárnap egymást követően lép pályára hazai környezetben. A lányok 16 órától a mindig kemény riválisnak bizonyuló Budaörssel, a fiúk pedig az élen álló MEAFC-cal csapnak össze 19 órától.

Fantasztikus győzelemmel hangolt női csapatunk a BDSE elleni megmérettetésre. Joel Olazábal Herrera tanítványai az eddig veretlen DVTK-t idegenben verték 1:3 arányban, ezzel kiküszöbölve a Veszprém elleni csorbát.

Az aktuális ellenfél a középmezőnyben foglal helyet (6.), azonban becsapós csupán ebből kiindulni, mivel legutóbbi négy találkozójukból hármat megnyertek. Ami az egymás elleni mérleget illeti, 2020 óta csak TFSE siker született, szám szerint 8, így ez a forma is mellettünk szól.

Nehezen megállítható ellenféllel néz farkasszemet a férfi röpicsapatunk az NBI 10. fordulójában. Lónárt Péter fiai az idénynyitó óta nem tudtak győzelemmel zárni. Zsinórban 8. vereséget jegyezhetnek, ám ezek között voltak dicséretes pontszerző bravúrok a DKSE és a Dág ellen.

A vendég MEAFC számára egyértelmű cél az extraligába való felkerülés, amihez jelen állás szerint közel állnak. Könnyű dolguk nem lesz, mert a TFSE-s fiúk már többször bizonyították, hogy tartogatnak meglepetéseket a tarsolyukban!

Az első egymás elleni megmérettetésen sikerült szettet rabolnunk Miskolcról, remélhetőleg ez ezúttal sem alakul másként.

A mérkőzések azon túl, hogy fantasztikus élményt és szurkolási lehetőségeket rejtenek magukban, nemes célt is szolgálnak. A TFSE röplabda szakosztálya csatlakozott az Age of Hope alapítvány 1000 gyerek karácsonya cipősdoboz akcióhoz, amiről iaz alábbi linken olvashattok részletesen:

http://tfse.sport.hu/1000-gyerek-karacsonya-ciposdoboz-akcio-a-kettos-rangadon/