Ahogy egy éve, idén is a fináléba jutottak röplabdázó hölgyeink, akik most a Veszprém ellen készülnek a címvédésre. A mögöttünk lévő idényben is jól teljesítettünk, de az idei szezonban sikerülhet még ezt is felülmúlniuk!

A 2023/24-es évadban 20 lejátszott mérkőzés során 17-szer győztesen hagyták el a hölgyek a pályát, és csupán 3 meccsen maradtak alul. Mind a három vereséget különböző csapatoktól szenvedték el: Gödöllő ellen (3:0), Vasassal szemben (0:3), és a BVSC csapatától kaptak ki (3:2). A 17 győztes viadal során viszont szebbnél szebb megmozdulásokat láthattunk röplabdásainktól.
Ezzel szemben idén húsz diadalunk mellett mindösszesen csak egyszer jártak túl az eszünkön. Statisztikailag 72 szettet játszottunk a 2024/2025-ös bajnokság alapszakaszában, összesen 1266 pontot szereztünk és 126 ász nyitást mutattunk be. Sáncokból is játszmánként 2,7 pontot szereztünk. A rájátszást tekintve pedig hibátlan a mérlegünk eddig, bár tavaly is csak egyszer botlottunk az elődöntőben.


A liga legjobbjai között egyénileg is ott vannak lányaink, hiszen az alapszakaszt tekintve Turcsányi Zita (41,72%-os hatékonyság) a második, míg Boros Réka Sára (37,6%) a harmadik legjobb feladó. Feladóátlók között Kis Dorottya az ezüstérmes, míg Kucsera Jázmin a negyedik legügyesebb liberó. Ugyancsak a bajnokság negyedik legjobbja posztján szélső ütőnk, Tatár Gréta. Ezek az egyéni statisztikák is fontosak, de a lányok rotálva szerepeltek egész évben, így inkább csapatunk egészében rejlik az erőnk.
Vezetőedzőnk, Jókay Zoltán egy tanulási folyamatról vélekedett a szezon eleji várakozásában, mely gondolatmenetet többször is folytatta nyilatkozataiban. Büszkén vallotta, mikor a lányok egy megtanult új elemet mertek alkalmazni éles szituációkban, és csapat szinten is komoly fejlődésről és összehangolódásról nyilatkozott.

Idén a BVSC volt a mumusunk, ha mondhatunk ilyet, miután egyszer ki tudtak fogni rajtunk. Az elődöntőben azonban a Veszprém felülmúlta őket, így idén már nem találkozunk velük. A veszprémiekkel szemben idén mindkétszer jobbnak bizonyultunk, ráadásul mindössze egy játszmát vesztettünk. Az idei alapszakasz harmadik csapatát tavaly is pont ilyen arányban győztük le (3:0, illetve 3:1).
A hírek alapján, akár több egyesület is feljuthat idén az extraligába, de a bajnoknak mindenképp egyenes útja van az első osztályig. A jelenlegi helyzetünk szerint, jó eséllyel bízhatunk abban, hogy idén ha sikerül a címvédés, jövőre magasabb szinten bizonyíthatunk.
NB I. rájátszás, döntő, 1. meccs
TFSE – VEHIR-VESC (04.27. vasárnap 18:00)
Dr. Koltai Jenő Sportközpont, Budapest
Az összecsapásra való belépés jegy / bérlet meglétéhez kötött, ezek online elővételesen is megvásárolhatók az alábbi linken: TFSE Cooltix, valamint a helyszínen is a kihelyezett jegypénztárnál. A jegyek ára egységesen 1.000 Ft, a bérlet 25.000 Ft.
Fotó: Ruzsits Patrik