Férfi BLSZ II Labdarúgás

Újra a győzelem útján

Férfi labdarúgó csapatunk a BLSZ II. osztályában jeleskedett a hétvége folyamán, a srácok a Pestszentimrei SK otthonába látogattak szombaton. Az előző fordulóban játszott x meglepett mindenkit, de itt volt a lehetőség a javításra.

A fiúk tudták ezt nagyon jól, rögtön magukhoz ragadták a kezdeményezést. Nem is kellett sokat várni, a 20. percben Pusztay Pongrác talált a hálóba, már is megszerezve a vezetést. Az első félidőben más érdemleges esemény nem történt, maradt a 0-1, így vonulhattak pihenni a felek.

A második játékrészben sebességet váltottunk, és a 60. percben Suskó Ádám révén megdupláztuk előnyünket. Elekes mester megint bizonyította, hogy remekül tud cserélni, hiszen a mérkőzés hajrájában két beszálló játékos talált a kapuba, előbb Lannert Bence a 78. percben, majd Borsi Márton Csaba a 89. minutumban zizzentette meg az ellenfél hálóját.

Nagyon magabiztos, 0-4-es győzelmet szereztünk, ezzel megtartottuk a 4. helyet a tabellán.

Elekes József a mérkőzés végén az alábbiakat nyilatkozta:
Nem tetszett a meccs, az eredménnyel természetesen elégedett vagyok, mert nyertünk 4-0-ra, de igazából a játékunk nagyon sok kívánni valót hagyott maga után. Múlt héten, amikor nem sikerült nyernünk lényegesen jobb tempóban, jobb ritmusban játszottunk, most nagyon gyengén futballoztunk. A 4-0 rendben van, de igazából nem vagyok elégedett, nagyon rossz felfogásban, nagyon sok technikai hibával játszottunk, a pozitívum a győzelem.

Folytatás március 7-én szintén idegenben a THSE-SZABADKIKÖTŐ II. ellenében.

Hajrá TFSE!