Futsal Női NBI

Újabb súlyos vereség!

A női futsal NBI küzdelmei lassan túl vannak az első öt fordulón, így jóval tisztább lett a kép az esélyeket illetően. Lányaink eddigi mérlege 4/0, ezzel pedig nagyjából el is dőlt, hogy az egyetlen reális cél a kiesés elkerülése lehet.

Ferenczi Anna tanítványai az Astra ellen még szoros küzdelemben maradtak alul, de a Budaörs, a Tolna és a DEAC ellen is súlyos vereséget szenvedtek.

A legutóbbi DEAC elleni összecsapás már szűk húsz perc után eldőlt. A második félidőben már jóval visszafogottabban játszottak a Hajdúságiak, akik végül 10-0-ra nyerték meg a mérkőzést.

A folytatást illetően a mieink előtt 25 nap múlva lépnek ismét pályára, ellenfelünk pedig az újonc Csepel lesz! A sorok rendezésére bőven van idő, éljünk a lehetőséggel és szerezzük meg az első győzelmünket.

Hajrá lányok, hajrá TFSE!

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!