Átbillent a mérleg nyelve, NB II-es férfi kosarasink újabb győzelemmel zártak még Húsvét előtt, de a locsolkodást követően ma már újra hadrendbe kell állniuk.

Boros Zoltán együttese legutóbb vereséget szenvedett a MAFC Martostól, amivel a két győzelem mellé a második vereség is társult, ám a MAFC elleni diadalnak hála újra pozitív irányba billent a mérleg nyelve. Az első negyed végére 1 pontos előnyt szereztek a vendégek, de a másodikban fordult a kocka és 35-30-cal vonulhattak a felek nagyszünetre.
Szerencsénkre a folytatásban, annak ellenére, hogy becsülettel küzdöttek kihívóink, nem tudtak fordítani. A harmadik etapban 7 egységre nőtt a differencia, melyből az utolsó felvonásban is csak egyet tudtak faragni. Játékosaink közül Alcser Dániel, Vígh Marcell és Pozsik Zsombor zártak 10 pont fölött.

NB II. Közép – rájátszás az 1-9. helyért
TFSE – MAFC 62-56 (15-16,20-14,18-16,9-10)
Ma este a TF-BP U23-mal csapnak össze a srácok “hazai porondon”. Leendő ellenfelük sormintát követ az eredmények tekintetében: vereséggel kezdtek a KKS ellen, ezt követően legyőzték a sereghajtót, majd kikaptak a listavezető PSE-től.

Később hazai pályán sem vallottak szégyent a Fót ellen, de legutóbb ismét alulmaradtak a KKS-sel szemben, ami azt is jelenthetné, hogy az eddigi minta alapján, most a győzelem lenne soron. Tavaly a mieink 7 ponttal tudtak jobbak lenni idegenben és reményeink szerint ezúttal is hasonló végkimenetellel zárul a párharc!
NB II. Közép – rájátszás az 1-9. helyért (04.22. 20:30)
TF-BP U23 – TFSE
Dr. Koltai Jenő Sportközpont, Budapest
Sok sikert srácok!
Fotó: Borhi Mihály – TFSE
Stat, tabella: MKOSZ