BLSZ I Labdarúgás

Újabb siker – folytatódik a jó széria!

Labdarúgócsapatunk közvetlen rivális ellen lépett pályára a bajnokság 9. fordulójában. Az elmúlt években NBIII-ban pallérozódó RKSK-t hazai környezetben fogadtuk szombat este 19 órától.

Jobb formában és állapotban várhattuk a Rákosmente elleni összecsapást, miután hetek óta jó szériát fut kék-fehér alakulatunk. Ezzel a szemben a Rákosmentét még az ág is húzza. Sorozatos vereségek a bajnokságban és búcsú a Budapest-kupától.

A győztes csapat!
Fotó: Bagdi Csilla

A találkozót jobban kezdtük: hamar vezetést szereztünk (1–0) egy szögletet követően a 4. percben Radó Dani révén, akit a 18. percben Bodnáruk Dmitro Volodimirovics követett szintén szögletből (2–0). A félidő hajrájában egy védelmi malőr után kezezésen ért minket a játékvezető a tizenhatoson belül, a jogos büntetőt pedig értékesíteni tudta az ellenfél. 2–1-es vezetéssel vonulhattunk pihenőre.

A második etap elejére vérszemet kapott a félidőben feltüzelt vendég csapat, amivel újabb hibába kergettek minket (kezezés, büntető). A tizenegyest ezúttal sikerrel hárította Benkő Márk, azonban az ezt követő szögletből már egalizálni tudott az RKSK az 54. percben. A mérkőzésen nem volt hiány indulatokból, melyek a finishre fordulva egyre jobban csak növekedtek. 7 sárga és 1 piros lap került kiosztásra összesen.

Az utolsó fél órára fordulva újra átvettük az irányítást. A 67. percben látványos cselezést követően Gényi Dávid sikeresen tudta beadni a labdát szélről, erre érkezett a hosszún Béres Roland, aki a hálóba juttatta a játékszert! (3–2). Az utolsó percekben nyomott az RKSK, hiszen pontot-pontokat akartak szerezni, Elekes mester ezt látva nem rendelt el teljesen védekező felfogást, nem húzta magára az ellenfelet. Az utolsó percekre fordulva ígéretes szögből jutottunk szabadrúgáshoz, amit gólra is tudott váltani az ezzel duplázó Béres Roland, beállítva így a 4–2-es végeredményt.

A tabellán úgy állunk jelenleg a 10. helyen, hogy 1-2 mérkőzéssel kevesebbet játszottunk, mint a mezőny többi tagja. Az előttünk álló héten kétszer is pályára lépünk: szerdán (10.19.) az 5. helyezett Unione FC ellen pótoljuk a 8. fordulóból halasztott mérkőzésünket, majd szombaton (10.22.) a 12. helyen álló SZAC-cal nézünk farkasszemet.

Bravó srácok, csak így tovább!

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!