Férfi NBII Futsal

Újabb komoly erőpróba!

Férfi futsalcsapatunk a Tolna elleni vendégjáték során is megőrizte veretlenségét, a következő körben pedig ismét komoly kihívás elé kerül, hiszen a közvetlen rivális Mad Dogs-szal szemben kell helyt állni.

A srácok magabiztos, ötgólos győzelemmel hangoltak az újabb nagy téttel bíró összecsapásra, ami az UTE-val szembeni viadalhoz lesz hasonló. Akkor kétszer is tudtunk fordítani, majd a végjátékban felül is kerekedtünk a lila-fehéreken (3–2).

Fotó: Borhi Mihály – TFSE

Mostani riválisunk már viszonylag korán elvesztette veretlenségét, mivel nem bírtak a Haladás II. gárdájával, azonban azóta mindig bezsebelték a három pontot. Mivel az Újpesttel még nem mérettették meg magukat, így nem igazán lehet messze menő következtetéseket tenni. Egy biztos, hogy a közvetlen üldözőnkről beszélünk (1 pont hátrányban vannak), tehát mindenképpen komolyan kell vennünk őket.

A futsalhungary.hu így hangolt a találkozóra:
A forduló rangadóját rendezik. A második látogat a listavezetőhöz. Az egyetemisták remek szériában vannak. Legutóbb hazai pályán szintén hatpontos rangadót játszottak, ahol nagy küzdelemben győzték le az UTE gárdáját. Most az egy ponttal mögöttük lévő Mad Dogs érkezik, akik könnyed győzelemmel hangoltak erre a találkozóra. A Nagykanizsát múlták felül fölényesen. A Póta legénység hazai pályán hibátlan és egy győzelemmel nagy lépést tennének az őszi elsőség felé. A vendégek is motiváltak lesznek, hiszen egy bravúrral átvehetnék a vezetést a csoportban. Szoros meccs várható, ahol akár döntetlen is lehet a vége, aminek az UTE örülne a legjobban.

Kezdés: 20:30
Helyszín: Elek Gyula Aréna

Hajrá srácok, hajrá TFSE!!