NB II-es kosarasaink megszerezték 13. győzelmüket az alapszakaszban, pénteken ismét hazai pályán kell helytállniuk.

Boros Zoltán együttese eddig mindösszesen egyetlen egyszer botlott az alapszakaszban, de tegnap este újabb diadallal bővült a lista, a GIA FORM-VMG DSE vendégeként 22 ponttal bizonyultak jobbnak idegenben. A nyolcadik helyen álló rivális azonban nem adta könnyen magát.

Az első negyedben 4 egységnyi előnyre tettek szert, ám a másodikban fordult a kocka és a mieink léptek el öttel. A nagyszünet utáni folytatás ismét szoros játékot hozott, de így is sikerült még egy kicsit bővíteni a különbséget, az utolsó szakaszban pedig feltették a pontot az i-re. A szűkös keretből öten is 10 pont fölött zártak, Rátkai Bálint a maga 27 találatával húzóembere volt a csapatnak, illetve új igazolásunk, a messzi Mongóliából érkezett Enkhtaivan Irmuun is letette névjegyét és elsüllyesztett egy távolit!
NB II. C csoport
GIA FORM-VMG DSE – TFSE 72-94 (24-20,12-21,20-24,16-29)
A srácok ezen a héten is dupláznak, azonban az ELTE Fortis elleni összecsapásra péntek este már a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban kerül sor. Érkező vendégeiket novemberben 56-83-ra sikerült legyőzni idegenben, amely zsinórban a hatodik győzelmüket jelentette.

Boros Zoltánék hazai pályán még nem hibáztak, az idei kiírásban 6-ból 6 meccset megnyertek. Egyik legnagyobb különbségű diadalukat pont a VMG DSE ellen szerezték (119-43) és most pénteken nem is születik újabb ekkora siker, bízunk benne, hogy az itthon mutatott forma töretlen marad!
NB II. Közép C – 2024.01.31. 20:30
TFSE – ELTE Fortis
Dr. Koltai Jenő Sportközpont, Budapest
Sok sikert srácok!
Fotó: Felkai Gergely
Stat., tabella: MKOSZ