Férfi NBII Kézilabda Női NBII

Ugorjunk fejest a Felsőházba

NB II-es kéziseink hosszabb kihagyást követően a hétvégén veszik fel újra a bajnokság fonalát, nevezetesen a felsőházét!

A hölgyek nagy harc és nem kevés kiontott vár árán jutottak a felsőházba. Herbert Krisztiánék számára ugyan ez volt a cél, de ha sikerülne még egy jó helyezést is kiharcolni, azzal megkoronáznák a szezont és erre az első forduló alkalmával lehetőségük is nyílik.

Leendő házigazdájuk az A csoport negyedik helyén végzett, ahol 3 győzelemmel és 7 vereséggel zárt, míg a mieinknek 8 győzelem mellett 1 döntetlenje és 4 veresége lett a B csoportban. Mindössze 1 egységgel előzik meg a fehérváriakat, de reményeink szerint a hétvégén előrébb tudnak lépni a pontvadászatban!

NB II. (A-B) Felsőház (03.22.)
Alba Fehérvár KC U21 – TFSE
KÖFÉM Sportcsarnok, Székesfehérvár

Férfi ágon Ujvári Bencééknek nagy esélyük van akár a továbbjutást is kiharcolni, de ebbe a többi kihívónak is lesz beleszólása, főleg, hogy alig 1-2 pont választja el egymástól a mezőny nagy részét. A fiúk a negyedik helyen állnak, a listát az FTC vezeti, közöttük pedig a Tatai AC és a Várpalotai BSK foglal helyet.

Rajtuk kívül ott sompolyog még a Budakalászi SC és a Komáromi VSE, ez utóbbival indítjuk a felsőházi küzdelmeket. Komáromi riválisunk 9 győzelemmel és 5 vereséggel zárt az A csoport harmadik helyén, míg a srácok jobb mutatókkal érkeztek meg sajátjukból, de idegenben sosem könnyű kezdeni, viszont reméljük, hogy itt is hasonlóan szép eredményekkel káprázatnak el bennünket!

NB II. (A-B) Felsőház (03.23.)
Komárom VSE – TFSE
Városi Sportcsarnok, Komárom

Fotó: Borhi Mihály – TFSE
Tabella: MKSZ