Extraligás röplabdázóink harmadik idegenbeli találkozójukra készülnek, ezen a hétvégén Debrecen lesz az úti cél.

Kecskemét és Fót után a Hajdúság felé veszi az irányt Nagy Gergely és csapata, zsinórban harmadik idegenbelijükre készülnek. Házigazdájuk a tabellán 5. helyet elfoglaló DEAC lesz, akik pedig egymás utáni harmadik hazaijukat fogják játszani.
Rossz hír, hogy leendő házigazdánk utoljára a Fehérvártól kapott ki, azóta pedig legyőzte a Szegedet, a DKSE-t, a KRC-t és egyik alkalommal sem bukott szettet. Jó hír, hogy korábban már sikerült megszorongatnunk őket hazai pályán, december első napján ugyanis 2:3-mal ért véget a párharc és reményeink szerint ezúttal is hasonlóan szép eredményt tudunk elérni a magasan jegyzett rivális ellen!

Férfi Röplabda Extraliga, 19. forduló
DEAC – TFSE (02.08. 18:00)
DESOK Sportcsarnok, Debrecen
Tabella: hunvolley.info
Fotó: Ruzsits Patrik