Férfi MEFOB Kosárlabda Női MEFOB

Továbbra is hibátlanul! – Kosár MEFOB körkép

A tegnapi nap során újabb mérkőzéseket rendeztek a Kosárlabda Egyetemi Bajnokságban. Mind női, mind férfi alakulatunk parkettre lépett a játéknap keretein belül. A hölgyek az ELTE, míg a férfiak a SOTE ellen csaptak össze.

Kronológiai sorrendben először a lányokon volt a sor, hogy folytassák kiváló szereplésüket a sorozatban. Ellenfelük a szintén hibátlan ELTE volt, így biztosra lehetett venni – a párharc után valamelyik együttesnek megszakad e remek szériája.
Jól kezdtük a mérkőzést – Burján Laura és Úr Boglárka tripláinak köszönhetően – nyolcpontos előnyünk is volt, azonban a negyed végére ez négyre olvadt. A második tíz perc is lendületesen indult, élvonalbeli játékosaink is meg-meg villantak. A 13. percben tíz pont volt a két fél között, de a vendégek ezúttal is visszazárkóztak. (47–42)

A fordulás után Király Andi kosarával startoltunk, majd Baa Dominika és Dömötör Petra voltak eredményesek. A differencia ekkor 5-8 pont között mozgott, de nem sokkal később – ismét csak négy pont választotta el minket az ELTE-től, végül Kenyeres Anett Beáta sikeres közelijének hála 7 pontos fórral vághattunk neki a záró felvonásnak.
Az utolsó negyed elején már látszott, hogy egyre fáradtabbak a vendégek, mi pedig – Burján Laura és Kenyeres Anett vezérletével– beizzítottuk az erőtartalékainkat, így a finisben egy pillanatra sem forgott veszélyben a győzelmünk.

Végeredmény: TFSE – ELTE 84-68 (21-17, 26-25, 11-9, 26-17)

Az est zárásaként pedig férfi alakulatunk szállt harcba veretlenségük megőrzéséért. A srácok jóval tompábban kezdtek, mint a hölgyek, ugyanis a SOTE 6–0-val indított, de az 5. percben Kopácsi Ákos triplájával már mi voltunk előnyben. Innentől fogva fokozatosan szakadtunk el a vendégektől, a negyed végére hét pont volt a felek között. (21–14)

A következő tíz percben Laman Richárd hárompontosával nyitottunk, majd Félix Ákos kosarával tízre növeltük a fórt. A félidő hajrájában Velkey Józsi, illetve Király Zalán voltak távolról eredményesek, aminek köszönhetően tizenhat pontnyi differencia alakult ki a két gárda közt. (46–30)

A szünetet követően egy ideig állandósult a 10-12 pontos fórunk, de a záró negyedben elkezdett nyílni az olló. A mieink percről-percre egyre nagyobb játékerőt képviseltek, a vendégek viszont egyre fáradtabbak voltak, így végül fiaink is magabiztosan győzedelmeskedtek.

Végeredmény: TFSE – SOTE 90-71 (21-14, 25-16, 21-23, 23-18)

Szép volt lányok, szép volt fiúk! Csak így tovább!

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!