NB II-es kéziseink ezen a hétvégén sem fognak unatkozni, az urak Lipótra látogatnak, a hölgyek pedig az ALBA együttesét fogadják.

Ujvári Bence brigádja legutóbb hazai pályán szenvedett vereséget a Komáromtól. A Felsőház nyitófordulóján döntetlent játszottak idegenben, majd ezt követően fogadták a Lipót együttesét, mely összecsapás szintén nem vezetett eredményre.

3 fordulóval a vége előtt szorosan a nyakukon van a Komárom, akiket mindössze 6 gól választ el attól, hogy megelőzzék őket. Reményeink szerint ezúttal nem az a forgatókönyv valósul meg, mint az előző körben és sikerült újabb pontot vagy pontokat szerezni!
Férfi NB II. (A-B) Felsőház (05.03.)
Lipót Pékség – TFSE
Lipóti Sportcsarnok
A lányok hasonló cipőben járnak, annyi különbséggel, hogy ők inkább felfelé tekintgetnek a tabellán, ugyanis Herbert Krisztánéknak komoly esélyük van az előzésre. A Szentendre a Sárvárfürdővel csap össze, míg a mieink a sereghajtóval mérik össze tudásukat.

Eddig senki nem tudott az utunkba állni, 4 meccsből 4 győzelem a mérleg és az elsőt pont leendő házigazdánk ellen harcoltuk ki a rájátszásban. Márciusban 26:34 lett az idegenbeli meccs eredménye és ha minden jól megy, tovább dagasztja a vitorlánkat a sikerek szele!
Női NB II. (A-B) Felsőház (05.04.)
TFSE – ALBA Fehérvár KC U21
Dr. Koltai Jenő Sportközpont, Budapest
Sok sikert hölgyek, urak!
Fotó: Borhi Mihály – TFSE
Tabella: MKSZ