Bravúros teljesítménnyel bejutottak BLSZ I-es focistáink a Budapest Kupa elődöntőjébe, ami egyben főtáblás indulást jelent a Magyar Kupában a következő szezonban. Korábban ilyen siker nem ért még minket, így lehetőségünk nyílik akár NB I-es csapattal is megmérettetni!
Az Egészség és a Flotta csapatain keresztül vezetett az út számunkra a legjobb nyolc közé a kupában. A legutóbbi öt bajnokinkból hármat megnyertünk és a másik két találkozón is pontot szereztünk, tehát abszolút jó formában utaztunk Csepelre.
Kihívónk az Airnergy egy kellemetlen, taktikailag jól felkészített gárda, akik nem kisebb csapatokat vertek meg az előző körökben, mint az Újpesti Haladást, a magasabb osztályban szereplő Gázgyárat vagy épp a BLSZ I. élmezőnyéhez tartozó SZAC-ot.

A viadal első félideje taktikus, puhatolózó volt, nem nagyon akadt dolga a kapusoknak. A második játékrész teljesen más képet festett, szépen felépített támadásokkal sorra szállítottuk a helyzeteket, de ellenfelünk kapusa jól fogta a szöget, vagy épp bravúrt mutatott be, így a gól elmaradt. A játékrész közepén sikerült egy bal szélen végigvezetett támadásunk beadásából gólt szereznünk, de a játékvezető les miatt érvénytelenítette a találatot. Ezután mindkét gárda hatalmas elánnal küzdött, az Airnergy az eredmény tartása miatt, mely alsóbb osztályuk miatt nekik jelentett volna továbbjutást, mi pedig a győzelem, és a kiesés elkerülése végett hajtottunk maximális hőfokon.
Fáradozásainknak beérett a gyümölcse, mikor is egy jobbról érkező beadást Gaal Michael Ambrose csúsztatott meg fejjel, melyet már a hálóőr sem tudott hárítani a 78. percben. Ezt követően több komoly helyzetünk is akadt, köztük ajtó-ablak ziccer is, de fiatal csapat révén ezek kihasználásában még van fejlődési potenciálunk. Múltkor a Flottának négyet rúgtunk, ezúttal ugyanannyi helyzetből egyre voltunk képesek. Ifjú játékosoknál ez teljesen érthető, vezetőedzőnk is a szezon elejétől egy tanulási folyamatról beszél, melynek ez is része, megtanulni kiegyensúlyozott teljesítményt hozni.
Percekkel a lefújás előtt a hazaiak komoly helyzetet alakítottak ki, ahol kapusunk Hollókőy Ádám hatalmasat védett, majd egyből jött az ismétlés, amikor akkora csattanó kapufát lőttek, hogy a pálya másik végén levő, közel harminc fős lelkes TFSE szurkolótábor is hirtelen elcsendesedett (de csak ekkor).
Céró Bálint vezetőedzőnk a következőképp fogalmazott a teljes sikertörténetünkkel kapcsolatban:
„Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz, ahol egy motivált ellenféllel szemben a legjobbunkra volt szükség. Az első félidőben kicsit döcögött a játékunk, de a második játékrészre beállt labdarúgók teljesen átbillentették a játék képét, itt már látszódott az osztálykülönbség. Sajnos a lehetőségeinket nem tudtuk értékesíteni, így a mérkőzés legvégén, akár bajba is kerülhettünk volna. Rengeteget tettünk a sikerért, ami maximálisan megérdemelt és örülünk, hogy el tudtuk elérni ezt a nagyon szép eredményt. Bízunk benne, hogy a sérültjeink hamarosan visszatérnek, de nagyon elégedettek vagyunk, mert ez egy fontos lépcsőfok volt a fejlődési folyamatunkban.”

A játékosok mindent megtettek a pályán, végig küzdöttek és egyáltalán nem becsülték le ellenfelüket. Akár nagyobb arányú győzelmet is arathattak volna, de a legfontosabb a továbbjutás teljesítése volt. Legutóbbi öt szezonjukban csak a legjobb 16-ig jutottak a kék-fehérek, ez a mostani produktum óriási fejlődés, melyre joggal lehetnek büszkék Céró Bálinték!
Következik Juhász Rolanddal az Unione FC!
A fiúk remek formában vannak, bízunk benne, hogy kitart ez az állapot minél tovább és a sérültjeinkre is számíthatunk a közeljövőben! A folytatásban a bajnokságban a sztárokat felvonultató éllovas, Unione-nal szemben lépnek pályára a srácok, majd nemsokára ismét hazai pályán fogadjuk őket a kupa keretein belül!
Vezetőedzőnk elmondása alapján, nemcsak nagy nevekből áll a csapatuk, de még mindig nagyon magas teljesítményt tudnak nyújtani, nem véletlenül vezetik a bajnokságot! Gárdájukat erősíti az Anderlechtet is megjárt kilencvenötszörös válogatott hátvéd, Juhász Roland. Soraikban focizik Feczesin Róbert, aki korábban Olaszországban légióskodott, illetve tizenkétszer ölthette magára a nemzeti mezt. A szintén válogatott és magyar bajnok Czvitkovics Péter is negyedik éve oszlopos tagja az Unione FC-nek. Kulcsár Tamás pedig 14 találatával vezeti a BLSZ I. góllövőlistáját!
Budapest Kupa nyolcaddöntő
Airnergy – TFSE 11Teamsports 0–1 (0–0)
Gólszerző: Gaal 78’
2025.03.29. (szombat) – 11:00
III. ker. TVE Sporttelep
Unione FC (1.) – TFSE 11Teamsports (6.)
Tabella: MLSZ