Férfi NBI Futsal Kosárlabda Női NBI Női NBI/A Röplabda

Tökéletes hétvége

Az idei szezonban a múlt hétvége volt az első, ahol élvonalbeli „zászlóshajóink” mindegyike győzelmet tudott szerezni. Kosaras lányaink a Csatát, a röplabdás hölgyek a Budaörsöt, férfi futsalosaink pedig a Kistarcsát fektették két vállra!

Az alábbiakban kronológiai sorrendben olvashattok diadalainkról:

NBI-es női röplabdacsapatunk 2 bajnoki és 1 kupában elszenvedett vereség után múlt szombaton hazai pályán fogadta a BDSE-EMERICUS alakulatát. A mérkőzést megelőzően mi számítottunk az esélyeseknek, azonban a vendégek utóbbi időben mutatott jó formájája miatt nem lehettünk 100%-ig biztosak a könnyű győzelemben.

Ehhez mérten izgalmas találkozót láthattak a kilátogatók és az online közvetítést figyelemmel követők, ahol nehezítő faktorként mellőznünk kellett a pontgyáros Radomszki Boglárkát.

A találkozó ugyan három szettes TFSE sikerrel végződött, mégis kijelenthető, hogy megnehezítette csapatunk dolgát a vendég alakulat. A győzelem nehézségét az okozta, hogy többször is hátrányban játszottunk és futottunk az eredmény után. Összességében rendre jól jöttünk ki az ilyen a szituációkból és egymást segítve tudtunk végre újra diadalt aratni.

TFSE – Budaörs 3:0 (22, 24, 21)

Budapest, Győri út, 43 néző. V: Suba, Jámbor.

TFSE: Nagy V. 12, Kökény N. 5, Villányi 12, Török P. 3, Poór 7, Benedek 1. Csere: Boller (liberó), Halla G. 6, Halla P. 2, Budaházy 1. Vezetőedző: Csépke Gábor.
BDSE: Darvas 1, Jakab 3, Merza 3, Pisák F. 16, Tóth L. 4, Kiss Zs. 6. Csere: Futsek, Ujvárosi (liberók), Horváth P. 10, Tátrai 2, Pisák L. 1, Hernády 1. Vezetőedző: Ujvárosi Levente.

Mestermérleg:

Csépke Gábor: – Nagyon rosszul kezdtünk minden szettet. Puhák voltunk szervában, ütésben és blokkban is. De a szettek végére sikerült azért mindig a mi akaratunkat érvényesíteni.
Ujvárosi Levente: – Nagyon kiegyenlített és izgalmas mérkőzés volt. Most még győzött az összeszokottság és a rutin, de sokat tanulhatunk belőle. Nekünk még idő kell, hogy a végjátékokat kevesebb hibával oldjuk meg.

Vasárnap női kosárlabdázóink léptek parkettre a Csata ellen:

Fővárosi rangadóhoz méltó mérkőzést vívtunk vasárnap este a Ludovika-FCsM Csata Basketball ellen idegenben. Az M4 Sport nézői, illetve a kilátogató szurkolók kiélezett és izgalmas találkozót láthattak, melynek végén megérdemelten hagyhatta el csapatunk győztesként a parkettet.

Fotó: Szilágyi Dénes / Ludovika-FCSM Csata

Ludovika-FCSM Csata – TFSE-MTK 62-64 (18-18, 18-9, 14-16, 12-21)

NBI/A, 8. fordulóBudapest, Ludovika Aréna
Vezette: dr. Mészáros B., Tőzsér D., Makrai M. (Bodrogváry I.) 

Ludovika-FCSM Csata: Balogh, Horváth 11/9, Lelik 14, Hegedűs 9, Carey 18. Csere: Angyal, Toman 2, Böröndy 8/6. 

TFSE-MTK: Theodoreán 3, Tapley 2, Jenkins 14/3, Király 11/9, Dúl 22/18. Csere: Baa 2, Pavel 5, Németh 5/3, Burján.

Az alábbiakban az wbasket.hu összefoglalója olvasható:

A 8. forduló fővárosi rangadójának első perceit Stasha Carey és Dúl Panka határozták meg. Mind a ketten 7-7 pontot szereztek közvetlenül az összecsapás legelején. A Csata részéről ezen felül Hegedűs Janka egy büntetőjét jegyezhettük fel, így vezetett öt perc után 8-7-re a házigazda. A folytatásban Horváth Bernadett triplájával került kisebb lépéselőnybe a Csata, de a negyed hajrája még két fordulatot tartogatott. Előbb 14-11 után Chanise Jenkins vezetésével 17-14-re fordított a TFSE, majd innen az utolsó percben Lelik Réka és Hegedűs Janka révén egyenlített a Csata. 10 perc után végül 18-18 állt az eredményjelzőn. A második etap is hasonlóan alakult. A negyed elején Theodoreán Alexandra hárompontosával ismét a TFSE ragadta magához a vezetést. Elly Pavel és Király Andrea találatait követően pedig 26-21-re mentek a vendégek.

Fotó: Szilágyi Dénes / Ludovika-FCSM Csata

A TFSE kezdeti előnye után a második szakasz nagyobb részében a Csata akarata érvényesült. 26-21 után hat perc alatt 15-1-es hazai futást jegyezhettünk fel. Lelik Réka, Horváth Bernadett és Hegedűs Janka vezették fel ezt a szériát. A félidő hajrájában pedig Böröndy Vivien értékesített két triplát, amivel kialakult a nagyszünet 36-27-es eredménye. A Csatánál Böröndy Vivien és Horvát Bernadett voltak a legeredményesebbek 8-8 ponttal. A TFSE-nél Dúl Panka jutott 8 egységig. Óriási küzdelem jellemezte a találkozót. Támadásban mindkét oldalon sok lehetőség maradt ki. A Csata a 36 mezőnykísérletéből 11-et, a TFSE 31-ből 9-et értékesített. A harmadik negyed nagy kérdése az volt, hogy ki tud feljebb lépni ezen a téren. Stasha Carey találatával 38-27-nél kétszámjegyűre növelte előnyét a Csata. A TFSE Chanise Jenkins ziccerével és Dúl Panka triplájával kezdte meg a felzárkózást. Ugyanakkor Horváth Bernadett hárompontosát követően 41-32-nél visszaugrott a korábbi szintre a különbség, sőt Lelik Réka találatával 43-32-nél újra 11 ponttal ment a Csata.

Fotó: Szilágyi Dénes / Ludovika-FCSM Csata

A TFSE felzárkózását Németh Alma villanása indította, majd új lendületet Király Andrea és Dúl Panka egy-egy sikeres távoli kísérlete adott ennek a folyamatnak. Ekkor már a hatodik hármast jegyezhettük fel a TFSE oldalán, így 43-40-nél teljesen nyílt lett a mérkőzés. A Csata kosárcsendjét Stasha Carey és Toman Petra büntetői törték meg, amivel 47-42-re módosult az állás. Ekkor azonban már több, mint öt perce nem volt mezőnykosara a két legrutinosabb játékosát – Simon Zsófiát és Zele Dorinát -, illetve Gyöngyösi Jankát nélkülöző házigazdának. Végül a Csata részéről a negyed utolsó másodperceiben ezt a rossz szériát a már 16. pontját jegyző Stasha Carey 2+1-es helyzete törte meg, amivel 50-43-ra módosította az állást. A záró szakasz első percében Király Andrea és Dúl Panka tripláival kezdte meg ismét a hátránya ledolgozását a TFSE.

Fotó: Szilágyi Dénes / Ludovika-FCSM Csata

A sikeres távoli kísérletek érezhetően új lendületet adtak a vendégeknek, akik a 11 hárompontos kísérletükből végül ötöt értékesítettek az utolsó 10 percben. Dúl Panka és Chanise Jenkins hármasai után 55-52-nél már a TFSE járt előrébb. Ez egy 12-2-es futás volt. A Csata egyetlen pontját Stasha Carey jegyezte. Chanise Jenkins és Dúl Panka egy-egy szemfüles megoldással ezúttal duplákkal növelte tovább csapata előnyét, így 59-52-nél már 16-2-es szériát rögzíthettünk. Ekkor még öt perc volt hátra. Tursics Krisztián időkérése után Lelik Réka, illetve Hegedűs Janka vállalta fel a vezér szerepét a Csatánál. Lelik Réka egymaga hat pontot szerzett, így 60-59-nél ismét a hazaiak jártak előrébb. Az utolsó két percbe érkezve Király Andrea sikeres távoli dobásával 62-60-nál a TFSE vezetett, de Hegedűs Janka révén egyenlített a Csata. A döntés az utolsó fél percre maradt, ahol végül Chanise Jenkins büntetői hozták meg a 64-62-es az idegenbeli sikert a TFSE-nek.

A forduló záró akkordja férfi futsalcsapatunk hétfői győzelme volt:

Soltész mester tanítványai két hét után léptek ismét pályára, ellenfelük a szintén újonc Kistarcsa együttese volt. A TFSE legutóbb a DEAC otthonában – hatalmas küzdelemben – az utolsó pillanatokban szenvedett 2–0-ás vereséget. Az aktuális vendég – Kistarcsa – az előző körben egy szorosnak mondható találkozón maradt alul a Kecskeméttel szemben, amivel továbbra is nyeretlenül áll a bajnokság utolsó helyén, mi pedig eggyel előttük, de három győzelemmel a hátunk mögött a tabella 9. pozíciójából várhattuk az összecsapást.

A mérkőzésnek több hiányzóval vágott neki a gárda – Two, Haála Kada és Fehér Krisztián is kisebb-nagyobb sérülések miatt voltak kénytelenek a lelátóról megtekinteni a párharcot.

A két fél küzdelme rögtön egy nagy helyzettel kezdődött, a labda sajnos elakadt a vendégek hálóőrében. Az első pár percben a kistarcsaiak támadásai erőteljesebbnek bizonyultak, több időt töltöttek a térfelünkön és nyomás alá tudták helyezni a kapunkat. Lehetőségeink akadtak ugyan nekünk is – például amikor Sóvári érkezett ziccerben, azonban rosszul találta el labdát. Nem úgy mint pár perccel később, amikor a gólvonalunkról kellett határozottan elrúgnia a játékszert – itt közel járt a vendég alakulat.

A gólcsend a 13. percben tört meg – Fehér Dani szögletét Lipl Noel értékesítette. (1–0) A szünet hátralevő részében tovább nyomott a Kistarcsa, betalálni viszont nem tudtak, így egygólos hátránnyal mehettek pihenni.

Első félidő: TFSE-BeStrong – Kistarcsa Futsal (1–0)

A fordulás után igyekeztünk kicsit lendületesebb játékot erőltetni, nehogy kiegyenlítsen a vendég együttes. Sok esélyük nem igazán volt erre, mert nagyon pontatlanul játszottak – mi meg stabilan védekeztünk, Nagyistván Balázs pedig megingathatatlan volt a kapuban. A második játékrész első fele nem hozott túl sok izgalmat, a folytatás annál inkább. Az apropót azonban jórészt a játékvezetés gyenge színvonala és az ellenfél durva játéka adta – szerencsére ezekre megvannak a válaszaink: először a 35. percben Andorka Kristóf, majd a 38-ban Lipl Noel talált be, beállítva ezzel a 3–0-ás végeredményt!

Végeredmény: TFSE-BeStrong – Kistarcsa Futsal 3–0 (1–0)

Harcos mérkőzés volt!

Ezzel a győzelmünkkel megelőztük a Nyírgyulaj gárdáját, így a pénteki Berettyóújfalu elleni mérkőzést a tabella 8. helyéről kezdhetjük meg.

Reméljük, hogy sokszor lesz még ilyen színes és eredményes hétvégénk! Gratulálunk csapatainknak!

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!